Mindig csak egyszerűen

Nádudvari Nagy János szülei szegény parasztok voltak, így a hat elemi után nem gondolhatott a továbbtanulásra. Napszámos, gazdasági cseléd, irodaszolga, majd szervező könyvtáros volt. A háború utáni földosztás juttatta birtokhoz, a család számára ez jelentette a kenyeret, majd húsz évig a nádudvari tsz-ben kasza-kapaforgatóként dolgozott. Írásra a nádudvari református lelkész Madarász József bíztatta. A népi írók közül Móricz Zsigmond, Szabó Pál, Veres Péter, Simándy Pál, Püski Sándor és Illés Géza ösztönözte a tollforgatásra. Első versei a Debreceni Hajdúföldben, a Tiszántúlban, a Hajdú-Bihari Naplóban és antológiákban jelentek meg. A Kálvin Kalendáriumban minden esztendőben olvashatták verseit. Költészetét Petőfi, Erdélyi József, Simon István, Sinka István vonulatához hasonlították és korszerűtlennek tartották. Írásaiban sem őszinte magyarságára, sem keresztényi hitvallására nem tartottak igényt. Több kötetnyi kéziratot dédelgetett, de rangos barátok gyámkodása sem segítette kötete megjelenéséhez. Ateizmussal vitázó kéziratkötetét az egyház képviselői sem vállalták maradéktalanul. 1991 tavaszán Éltető fény címen a Művészetbarátok Egyesülete közel hetven verset adott az érdeklődők kezébe. 1996-ban Magányos daru mottóval Gergely Mihály szerkesztésében jelentek meg versei, aki a kötet előszavában így vallott. „A falunak és a tájnak szépségeit, népének mindennapi küzdelmeit, örömeit éneklik ezek a versek." 1998-ban Remény halálig címmel láttak napvilágot versei, melyet Baranyi Ferenc szerkesztett, aki Nádudvari Nagy Jánost a következőképpen jellemezte: „Népköltő ő bizony, de a javából. Olyan természetes egyszerűséggel buggyan belőle a vers, mint a füttyszó a munkájába mélyedt mesterlegényből."

Mutass kevesebbet