
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 8 000 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Goldman a hollywoodi forgatókönyvírók doyenje: többek között két Oscar-díjjal (Butch Cassidy és a Sundance kölyök, Az elnök emberei), valamint két Életmű-díjjal rendelkezik. Emellett ismert regényíró, az ő műve például a Maraton életre-halálra című könyv. 1983-ban már írt egy azóta klasszikusnak számító hollywoodi kulisszatörténetet - öt évre indexre is tette a filmváros. Most ez az egészségesen cinikus szakember - egyben utolérhetetlen mesélő - elénk tárja mindazt, ami 1985 óta az amerikai filmszakmában történt. Az első rész hét legutóbbi filmjének forgatásába, háttértörténetébe vezeti be az olvasót, a második részben híres forgatókönyveket elemez, kimutatva erősségeiket, gyengéiket, hatásmechanizmusukat, azt, hogy mi működik és mi nem, s azt is, hogy miért. (Pl. Észak-északnyugat, A hetedik pecsét, A kínai negyed.) A harmadik rész példákat hoz arról, miből meríti a forgatókönyvíró az anyagát - újsághíreket, kihallgatott sztorikat ír le, azután bemutatja, hogyan látna neki a feldolgozásuknak, mik a buktatók, melyikből lehetne hatásos végtermék, melyikből nem. A negyedik rész pedig egy teljes forgatókönyv, melyet e könyv kedvéért írt Goldman, felkérve kollégáit, hogy szedjék ízekre, s véleményüket csorbítatlanul közli is. Letehetetlen, hasznos könyv. Lenyűgöző hatású benne a sok nagyszerű portré - például Clint Eastwoodé, Gene Hackmané vagy Michael Douglasé - és az egyes fejezetrészek között, illetve a fejezetek végén közölt, valamilyen tételt illusztráló hollywoodi sztori.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630772418 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2002 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szekszárdi Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 555 oldal |
| Fordítók: | Upor László |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 16.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.80 kg |
| Kategória: | Művészetek / Film, Színház |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.