telefon ikon

szív ikonember ikon
Kosár gomb ikonKosár
Kovács Kiss Gyöngyi (szerk)

Mítoszaink nyomában

Kovács Kiss Gyöngyi (szerk) - Mítoszaink nyomában, null 2013 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 880 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

Kötetünk szerzői a magyar história – korai történelmünk néhány meghatározó mozzanatától és szimbólumától a „rózsadombi paktum” meséjéig – tizennégy mítoszát vizsgálják meg, és ütköztetik őket az ezekről való bizonyított tudásunkkal, végigpásztázva múltunkjó néhány kardinális eseményén, történéssorán, sorsfordulóján, személyiségképén. Lucian Boia szerint nem lehet cél a történelmi mitológia lerombolása. „Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem tartjuk fenn magunknak a jogot, hogy jelezzük: manapság milyen mesterséges módon táplálnak, sőt duzzasztanak fel egyes történeti és politikai mitológiákat, amelyekkel szorgalmazóik kirakat-patriotizmusaellenére is csak azt érhetjük el, hogy még inkább eltávolítsanak bennünket attól, amit különben a nagy többség óhajt vagy legalábbis hangoztat […] Az önkényuralmat hirdető és idegengyűlöletet hordozó nacionalista mítoszok nem a legjobb kísérők ezen az úton. Ámde, ismételjük, szó sem lehet arról, hogy a mítoszokat leromboljuk. […] Minden nemzetnek megvan a maga történeti mitológiája. Semmi sem világít rá jobban a jelenre és a jövendő felé vezető választott utakra, mint az a mód, ahogyan a társadalom magáénak vállalja múltját.” Mindeközben a mítoszok a 21. században is sokakat rabul ejtenek, különböző változatokban ugyan, de mindannyiszor a maguk tévhiteivel és előítéleteivel napjainkban egyre nagyobb teret hódítanak, szinte a „reneszánszukat” élik. Ernst Cassirer szerint „a mítosz bizonyos értelemben sebezhetetlen. Ellenáll a racionális érveknek, nem cáfolható szillogizmusokkal.” A szaktörténészek pedig nem egy esetben eszköztelenül állnak e széles körökben népszerű áltudományos interpretációkkal szemben. A mítoszoknak ugyanakkor kétségtelenül megvan a funkciójuk egy nemzet-nép-regionális vagy szociokulturális csoport lelkiségében-pszichéjében. Mindaddig, amíg a helyükön kezeljük őket – például a gyermek- és serdülők olvasmányaiban –, és nem „pótszerként” kerülnek alkalmazásra. És – ebben Boiának igaza lehet – nem kell feltétlenül lerombolni őket. A történészek-régészek-néprajzkutatók-nyelvészek szaktudományos munkái/eredményei helyébe tenni őket azonban – kifejezetten ártalmas.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9789731960517
Kiadás éve:2013
Terjedelem:264 oldal
Súly:
Kategória: Természettudomány

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat