Momo

Részlet a könyvből: "A nagy város meg a kicsi lány Régi, régi időkben, amikor az emberek még egészen más nyelveken beszéltek, a melegebb országokban már voltak nagy és pompás városok. Emelkedtek ott császárok és királyok palotái, voltak széles utak, szűk utcák, girbegurba kis közök, álltak ott fényes templomok, arany meg márvány istenszobrok bennük, zsibongtak tarka piacok, ahol a világ minden tájáról érkezett árut kínáltak, s szép tágas terek, ahol az emberek összeverődtek, hogy minden újságot megtárgyaljanak, szónoklatokat mondjanak vagy hallgassanak. S voltak ott mindenekelőtt nagy színházak. Ezek a színházak olyanok voltak, amilyen még ma is a cirkusz, épp csak kőtömbből voltak összerakva. A nézőknek szánt ülések, akárcsak egy hatalmas tölcsérben, lépcsőszerűen helyezkedtek el. Föntről nézve ezeknek az építményeknek egyike kör alakú volt, másika ovális, megint másika tágas félkör alakú. Úgy hívták őket, hogy amfiteátrum. Voltak köztük akkorák, akár egy futballstadion, s voltak kisebbek, olyanok, ahova csak néhány száz néző fért be. Voltak előkelőek, oszlopokkal s szobrokkal díszítettek, és voltak egyszerűek s dísztelenek. Tetejük nem volt ezeknek az amfiteátrumoknak, minden a szabad ég alatt játszódott. Az előkelő színházakban épp ezért aranyhímzésű szőnyegeket feszítettek az ülések fölé, hogy a közönséget az izzó napfénytől s a futó esőtől megvédjék. Az egyszerűbb színházakban e szolgálatot a gyékény- meg szalmaszőnyegek tették meg. Egyszóval: minden színház olyan volt, amilyet az emberek megengedhettek maguknak. Színházat azonban mindenki akart, hiszen szenvedélyes hallgatók és nézők voltak mindannyian."

Mutass kevesebbet