Moneblum a kék ember

Az afrikai hőseposz Közép-Nyugat–Afrikában (elsősorban Kamerunban, Gabonban, Egyenlítői Guineában, és részben a két Kongóban) olyan gazdagsággal jött fényre szorgalmas európai és helybeli kutatók jóvoltából az elmúlt évtizedek során, hogy azt állíthatjuk szinte: Homérosz Afrikába költözött. A több tucat új epikus ének típus között nagy számban szerepelnek az ún. pahuin csoportba (fang, bulu, beti, ewondo, eton stb.) tartozó etnikai közösségek verses-táncos-énekes történetei. Talán leggazdagabban a mindhárom országban élő fang nép eposzai kerültek jegyzetfüzetbe és kiadásra. De ezek közül való az ezúttal magyar fordításban közreadott Moneblum a kék ember is, amely a Dél-Kamerunban élő bulu nép folklórkincséből származik. A pahuin népek egyképpen egy többhúros hárfaszerű hangszer, a mvet kíséretében adják elő, nemcsak eposzaikat, de más népköltészeti formáikat, a meséket, énekeket, közmondásokat, köszöntő formulákat, fohászokat stb. is. A műfajok királynőjének tekintett eposzt viszont egyenesen erről a hangszerről nevezték el. A mvet eposz korai gyűjtőjének és mindmáig gyakran idézett szakértőjének számít Samuel-Martin Eno Belinga (1935–2004), aki a kezdetek klasszikus terepmunkásaihoz hasonlóan geológus professzorként lett, méghozzá önerejéből (autodidacta-ként) folklorista, népe folklórkincsének feltárója. Mindemellett, természetesen kitekintve mások gyűjtési eredményekre is, elemző tanulmányok sorával vette körül a térség eme folklórkincsét, amelyet egyébként (akár beleértve az ugyancsak igen széles formában megismert nyugat-afrikai manding és fulani epikus történeteket) az afrikai szájhagyományok egyedülálló korpuszának tekintenek számottevő francia, angol, amerikai, spanyol, katalán, német és orosz kutatók. A Moneblum a kék ember Eno Belinga gyűjtése jóvoltából egy olyan hősepikai történetet állít elénk, amelyben a halhatatlanok és halandók küzdelmei végül is akár az archaikus (prehisztorikus) közösségek krimijeként is olvashatók.

Mutass kevesebbet