Monet kertje - meg minden

Izgalmas és nosztalgikus történetek, líra és irónia, nyelvi humor és játék – mindez jellemzi ezt a kötetet. Köves József sokoldalú író. Jelentkezett már serdülőknek szóló regénnyel (A közös kutya), kisregényekkel (Hullámvasút), szatirikus írásokkal (A griff licenc), sporttárgyú riportregénnyel (Labdarúgás alulnézetben – társszerző Gál Róbert), megírta a könyvnapok-könyvhetek történetét (Könyvnapok krónikája – társszerző Murányi Gábor), de ő gyűjtötte és adta közre A zsidó humor aranykönyvét, és minden idők leggazdagabb viccgyűjteményét is, a tízezer viccet tartalmazó A legnagyobb vicckönyvet. Legutóbbi irodalmi munkája (Ha jól emlékszem…) 2002-ben látott napvilágot. - Életem úgy alakult, hogy az utolsó másfél évtizedben sok baj és gond volt körülöttem. Meg az országban is. Indulataim, prózában talán ki sem fejezhető érzéseim támadtak. És újra verselni kezdtem. Azokból is ide válogattam egy csokornyit. Meg egy (mondjuk így) tudománytalan-fantasztikus egyfelvonásost, amit nagyon régen írtam és soha nem átszották. – De a legfontosabbak – a köteted gerince – a novellák. Mintha tudatos íve lenne az egésznek. Te vagy a hőse írásaidnak? – Tudod, Flauberttel mondhatnám: Bovaryné én vagyok. Ilyen értelemben igen. De sokkal inkább a generációm. A mai hetvenesek, akiknek annyi, de annyi rendszerváltozást kellett megélniük, hogy a legtöbben már bele is haltak. Kevesen vagyunk… – Igen, az ív a gyerekkortól az élettől búcsúzásig tart, és minden rendszerváltozás benne van valahol. – Régi és új írások egyaránt. De több a régi, mert egyéb elfoglaltságaim miatt mostanság keveset írok. A régiek (egy kivételével) kötetben soha nem jelentek meg. Sőt, néhány olyan is van, amit annak idején az irodalmi lapok visszautasítottak. Akkor azt hittem, nem tartják jónak. Most nemrég újraolvasva döbbentem rá: inkább nem merték közreadni. (Részlet a bevezető interjúból)

Mutass kevesebbet