Móricz Zsigmond és a Nyugat alkonya

A ​liberalizmus történelmi holtpontján megdől a polgárosodás utópiája, az emberiség szellemi-kulturális egységének szabad, egyenlő egyének társulásaként fölfogása. Kultúránk kuriozitása, az akkor úrinak mondott nemzeti középosztály kiemelt szerepe Jókai és Mikszáth fölfedezése. Móricz viszont az egyéni kiválóság illúziójának elvesztése, a tömeglét mértékadóvá válása után az igazságot családjában, falujában, nemzetében megtapasztaló, bár a világban rosszul tájékozódó, szuverén személyt teszi meg a világhoz rendelt és a létre meddőn kérdező egyén helyett szemlélete sarokpontjává. A nemzet sorsát Ady nyomán ontológiai kulcsban tárgyaló és a bukás tanulságát a költő szellemében levonó író a paraszt fölszabadítását, 1848 adósságának törlesztését már nem annyira a falu polgárosodásában, az egyéni jogok kiterjesztésében keresi, mint az úrsága élményét őrző parasztnak a nemzeti középbe bevonásaként értelmezi. Fölösleges aggály, hogy a magyar glóbuszra összpontosító Móricz elszakítja a nemzeti önismeretet Európától. Ontológiai szemlélete arra irányul, hogy a részleges elszigeteltség oldása és a kultúrközösség magára találása érdekében a nemzeti középosztály antropológiai jelentőségét a gondolkodás belássa. Németh László a huszadik századi magyar műhely tagjaként azzal járul ehhez hozzá, hogy a világban tájékozódó egyén, a kultúra világba ágyazásáról gondoskodó polgár szerepét a középosztály antropológiai elsőbbsége jegyében a léttapasztaló személyből vezeti le. Fölismerése értelmében a civilizációs teljesítményébe egykor vendégnépeket bevonó és kulturális egysége elé számos akadályt állító nemzet a létre emlékezés föladása nélkül oldja meg a polgárszerep nemzeti befogadását, és kínálja a kultúközösségnek a létfelejtés meghaladását.

Mutass kevesebbet