Móricz Zsigmond válogatott novellái

„Indulása alapján Móricz Zsigmondot mint parasztspecialistát próbálták beállítani, s ez az egyoldalú beállítás ma is minduntalan visszatér és megzavarja az ó írói szelleméről alkotott képét. Igaz, ő egész pályáján szenvedélyesen érdeklődik a paraszt iránt, száz és száz alakban mutatja fel karakterét, érdeklődését legerősebben feléje fordítja. De írói programja ennél több, sokkal egyetemesebb... Attitűdje egészen más, mint az előtte járó irodalomé. Ő már nem a mesemondó többé, aki kedveseket és szépeket akar mondani az embereknek, s legfeljebb egy kis csipkedéssel, atyafiúi maliciával jelzi a saját kritikáját az elmondott dolgokról. Ő az igazat akarja mondani teljes vehemenciával, tekintet nélkül arra, hogy tetszik-e, nem-e. Sőt a keserűbb igazságokat mintha nagyobb lendülettel, erősebb hangsúllyal mondaná ki. Szinte szenvedéllyel provokálja az ellentmondást. Úgy áll az emberekkel szemben, mint a lelkiismeretük. Könyveit nem azzal a kielégített, megnyugosztalt érzéssel tesszük le, hogy jaj, de szép volt, kár, hogy az életben nincs így – nyugtalanítók azok, gondolkodóba ejtők, ijesztők. Nyilván ezt is akarja írójuk: felébreszteni az embereket a nemzeti önáltatás édes álmából, elébük feszíteni a valóság Medúza-fejét, gondolkodóba ejteni őket önmaguk és fajtájuk felől, megmutatni a betegségeket és veszedelmeket. Itt érintkezik legszorosabban Móricz művészete az Adyéval. Az ő fogalmuk szerint az irodalom nem a nemzet szép mulattatója, nem is eötvösi értelemben társadalmi, erkölcsi vagy politikai tanulságok hirdetője, nem is csupán az élet tárgyilagos bírálója, hanem mindennél több: a nemzet lelkiismerete.” Schöpflin Aladár

Mutass kevesebbet