
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 4 072 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A könyv, amely címét az egyik benne szereplő, meghökkentő fényképtől kölcsönzi, 1992-ben jött létre Svédországban, azzal az eredeti céllal, hogy — ingyenesen kiosztva az iskolákban — felkeltse, ill. növelje a tanulók érdeklődését az egészségügyi pálya iránt. A kampány, valamint annak részeként a könyv kidolgozása és összeállítása Svédország egyik legjelentősebb és legeredetibb filmművészének, Roy Anderssonnak és néhány lelkes munkatársának (köztük két magyar) nevéhez fűződik. A háttérben mint megbízó, Stockholm megye kulturális és oktatási bizottsága állt. Amikor Stockholm városi tanácsa kiosztotta a könyvet minden kilencedik osztályos diáknak, az antológia villámgyorsan kultuszértékűvé vált a fiatalok és a felnőttek körében is. A XX. század fotótörténetének legkiemelkedőbb képei kísérik a szövegek gazdag gyűjteményét, a Hegyi Beszédtől az ENSZ emberi jogi nyilatkozatáig, olyan szerzők műveivel együtt, mint Dosztojevszkij, George Orwell, Harry Martinson, Simone Weil, Freud, Seneca és még sokan mások. A kötet végeredményben az esztétikai élmény formáival foglalkozik, azt kutatja, hogy mely érzékek aktiválódnak a mű kapcsán, a „rút” és „gonosz”, ill. a „szép” és „jó” átélésekor. Azt vitatja, hogyan képezhetnek az egyes fotók bevezetőt a szöveg megközelítéséhez. Kívánságot válthatnak ki az olvasóból, azt a kívánságot, hogy az olvasás élményét másokkal is megvitathassa. A könyv mélységeinek megértéséhez meghatározó a tanár szerepe, aki a diákokat arra buzdítja, hogy ne csak nézzék a fotókat, de mintegy olvassák is őket a szövegekkel együtt.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 963847775X |
|---|---|
| Kiadó: | Enciklopédiai Kiadó |
| Kiadás éve: | 2003 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | deMax Print Kft |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 354 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Súly: | 0.58 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Antológia / Művészetek / Általános Művészettörténet / Történelem / Egyetemes / Művészetek / Fotóművészet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.