Munkácsy

Munkácsy Mihályt gyors sikere, látványos karrierje és heroikus életműve a magyar festészet jelképévé avatta. 1870-ben, huszonhat éves korában a Siralomház című festményével elnyerte a párizsi Szalon aranyérmét, és amikor változatos festői pályáját bejárva 1900-ban meghalt, a milleniumi Magyarország az igazi nagyságoknak kijáró pompával temette el. A köztudatban lényegében azóta is a millenniumi idők "befutott" Munkácsyja él: a hazafias indítékú, dramatizált életképek, az Amerikában is körülhordozott vallásos kompozíciók, a behízelgő szalonképek, bravúros virágcsendéletek és imponáló portrék festője. Perneczky Géza a korabeli francia festészettel összevetve, korszerű és kritikus szemmel megítélve mutatja be Munkácsy nagyra törő, ugyanakkor önmarcangoló és végül is megalkuvásokra hajlamos egyéniségét is zseniális kezdeményezéseket felvillantó, de festői problémákban és szemléletben "anakronisztikus" életművét. A gondolatébresztő és friss szemléletű tanulmány kiemeli a kétalakos Siralomház, a Műteremben, a Colpachi tanító, a Párizsi szobabelső, Munkácsyné kalapos arcképe, a Poros út és a Monceau-i park este című festményeket, és így az "élőképek" Munkácsyja helyett újsezrű és izgalmas jellemzést nyújt a festőről.

Mutass kevesebbet