
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 7 200 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Megjelent a mester születésének 100. évfordulóján. Részlet a könyvből: Az életemet a véletlenek sorozata irányította és alakította. Gyermekkorom olyan volt, mint minden más gyermeké. Sokat betegeskedtem, mindenféle orvossággal tömtek, hogy megmaradjak. 1900-ban születtem Erdélyben. A község, ahol gyermekéveimet eltöltöttem, Katona község az erdélyi Mezőségen fekszik, vegyes lakosságú, inkább román falunak tekinthető. A fekvése érdekes, szép, plasztikus dombok veszik körül. A környék legmagasabb pontja a Csuha, onnan messzire át lehet tekinteni a tájat. Amikor innen, a Csuha tetejéről először pillantottam meg a falu közelében lévő tavat, feldobogott a szivem, mint később, idősebb koromban, amikor először láttam a tengert. Nagyon szerettem a vizet, a felhőket, s amikor vihar volt, kirohantam, hogy láthassam és élvezhessem a villámlást és a mennydörgést. Szegény anyám mindig rettegett ilyenkor, nagyon félt a vihartól, én talán azért élveztem, mert nem gondoltam a veszélyre. Sohasem unatkoztam, mindig találtam munkát, amely kielégített, lefoglalt. Kis kutacskákat készítettem, kútgémet is fabrikáltam hozzá. A kis kútban a víz rendszerint elapadt, mindig pótolni kellett, néha beledobtam egy-egy kövecskét, kavicsot, s élveztem a víz hullámzását. Anyámat is imádtam. Nem csak én, a testvéreim is. Szegény nagyon sokat szenvedett. Sovány, kicsi asszonyka volt, tíz gyermeket szült, ebből csak négyen maradtunk meg. Öcsémet - aki szigorló orvos volt már - 24 éves korában vitte el a tüdővész. Anyám néha ágynak esett, gyakran betegeskedett, persze nem tudtuk, fogalmunk sem volt, hogy mi kínozza, miért vannak rettenetes fájdalmai. Később tudtuk meg, hogy Anyánk is - mint a falusi asszonyok általában - a maga primitív eszközeivel akadályozta meg a szülést. Emiatt legyengült, munkaképtelen lett.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9637165118 |
|---|---|
| Kiadó: | Magyar Képzőművészeti Főiskola |
| Kiadás éve: | 2000 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Codex Print Kft. |
| Borítótervezők: | Bathó Tünde |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 204 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 16.40 cm, Magasság: 23.70 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Életrajzok / Önéletrajz / Művészetek / Festészet / Életrajzok / Művészetek / Általános Művészettörténet / Művelődéstörténet / Oktatás-nevelés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről