
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 10 800 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Ludwig, Emil Mussolini vallomásai. Tizennyolc beszélgetés. Fordította Ruttkay György. 8 képpel. (Budapest), 1932. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság. 1 t. (címkép) + 116 p. + 7 t. (fotóanyag). Egyetlen kiadás. Emil Ludwig német származású svájci újságíró az 1920-as években számos népszerű életrajzot írt, majd az 1920-as évek végétől a kor híres vezetőivel készített interjút, így Kemal Atatürkkel, Mussolinival, később Sztálinnal is. A beszélgetések ezúttal főként a fasizmus lényegéről, a korporatív államról, a hatalom és a tömeg viszonyáról, a diktátori szerepről folynak. Jellemzően meglepő részlet a kötetből: a svájci identitású újságíró, miután a nyelvről mint a nemzet lehetséges alapjáról kérdezi Mussolinit, a következő választ kapja:„Ha a különféle nyelvek Önt éppoly kevéssé zavarják, mint bennünket, akkor nem lehet híve a világnyelvnek sem – vetettem közbe. / – Most van valamiféle világnyelv kialakulóban – válaszolta Mussolini – a technika és a sport magától alakítja ki. De az esperanto elrontaná az egész irodalmat, és mi lenne a világból költészet nélkül!” Fűzve, illusztrált kiadói borítóban.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1932 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Athenaeum Nyomda |
| Kötés típusa: | fűzve, illusztrált kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 116 |
| Fordítók: | Ruttkay György |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Kategória: | Életrajzok / Történelem / Politika / Társadalomtudomány / Politika / Antik Könyvek / Xx. Század / Irodalom / Szépirodalom / Esszék, Tanulmányok, Publicisztika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről