Múzsák ellenfényben - A régi görög újzene, vázaképek, popkultúra, politika

A régi görög költészet múzsai mesterség: musiké, zene. A költői képzelet a szöveget, a ritmust és a dallamot együtt teremtette meg, sokáig nem létezett ritmizált versszöveg dallam nélkül. Amikor Athénben, a Kr. e. 5. század vége felé a költészet a zenei kifejezés új eszközeit hódította meg magának, az arisztokrata elit felháborodva rontott rá az újító muzsikus-költőkre. A régi, múzsai rend felforgatásával az állam rendjét is veszélybe sodorják, méltatlankodott Platón. Nem elég, hogy felszabadítják a zenét a nyelv elsőbbsége alól, még a harmóniát is a szöveg, a logos elébe merészelik helyezni. A közönség persze mindeközben ünnepelte az újítókat. Szövegek sora tanúskodik arról, mennyire éles vita folyt Athénben az új zenéről: milyen a jó és milyen a rossz zene, milyen hatással van az ifjúság nevelésére, melyhangszereket lenne üdvös mellőzni, és így tovább. A könyv, miután megismerteti az olvasót a zenepolitikai vita hátterével, kialakulásának okaival, jeles alkotóival és az új zenei stílus jegyeivel, arra vállalkozik, hogy öt fejezetben bemutassa, miként jelenik meg mindez a vázaképeken. Hogyan képes a festő a vizuális humor eszközeivel felidézni a kortárs komédia színpadára vitt zenepolitikát? Egy komédiakarakterré vált újító muzsikus hogyan és miért bukkant fel száz évvel később Dél-Itáliában? Milyen változáson ment át a zenei vita hatására egyrészt azoknak a régi mítoszoknak az ábrázolása, melyek az istenekkel zenei versenyre kelő híres muzsikusokról szólnak, másrészt a görög ünnepek zenei versenyeinek igen nagy múltra visszatekintő ikonográfiája? Kárpáti András kötete, amely, amennyire ma lehetséges, a váza ókori vásárlója szemével láttatja a képeket, az első magyar nyelvű mű a későbbi korokból ismerős zenei-politikai csatározások klasszikus kori görög előképéről.

Mutass kevesebbet