
(1 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 990 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Játszódik Jeruzsálemben és Babilonban, i.e. 578-ban. Nabucco babilóniai király elfoglalja Jeruzsálemet, leromboltatja a várost, és Salamon templomát, a zsidó népet pedig fogságba hurcoltatja. Nabuccónak két lánya van: Fenena és Abigél. Fenena szerelembe esik egy zsidó fiúval, Izmaellel, aki megmentette az életét. Abigélről kiderül, nem Nabucco leszármazottja, így nem jogosult a trón öröklésére. Abigél mégis elhatározza, hogy átveszi az uralmat. A sors kedvez neki, mert Nabucco istennek kiáltja ki magát, ekkor egy villámcsapás sújt le rá, és ettől elméje megzavarodik. Abigél a hatalom birtokában halálra szánja a zsidókat, és velük Fenenát is, aki az ő oldalukon áll. Az ítéletet megerősítteti a zavart elméjű királlyal is. Nabucco azután egy világos pillanatában rádöbben, mit tett. Végső kétségbeesésében a zsidók istenéhez imádkozik, aki meggyógyítja, és visszaadja régi erejét. Még időben meg tudja akadályozni Fenena feláldozását Baál oltárán. Abigél megmérgezi magát. A király visszaadja a zsidók szabadságát, hazatérhetnek országukba.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9633302544 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Libretto |
| Kiadó: | Zeneműkiadó Vállalat |
| Kiadás éve: | 1979 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Zeneműnyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 42 |
| Fordítók: | Oberfrank Géza |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 10.00 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Művészetek / Zene / Irodalom / Szépirodalom / Színművek, Forgatókönyvek, Műsorfüzetek |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Nabucco ,Babilon királya népével együtt egy világtörténelmi korszakváltás alatt élnek.Megváltoznak az értékrendek,más összefüggések irányítják az életet,mint korábban.Nabucco a szabadságért,a függetlenségért küzd.Az ikonikus történet a hittről szól,Istenbe vetett hittről.Amikor veszekedünk,helyette inkább bízzunk Istenben!Nabucco szerint,ha ő követi a bibliát,akkor a királyok királya lesz!!!Érdekes történelmi darab.Jó szórakozást!