
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 880 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Pályaszakaszt zár és újabbat nyit meg az 1956-os fordulópont és az addig megtett utat összegző Deres majális, de korántsem olyan éleset, mint az 1952-ben kezdődő. S míg e két időpont jelentősége nyilvánvaló a komolyabb pályaértelmezésben, már sokkal elmosódottabb az 1956 utáni bő két évtized egységének vagy szakaszokra tagolhatóságának megítélése, hiszen lényegében egységes ez a pályaszakasz. Ezalatt a költőnek három verseskötete jelent meg, s ezek is viszonylag távol egymástól. Mivel e kötetek több szempontból is megkülönböztethetők, eléggé természetesnek látszik, hogy a nagy perióduson belül a három kötetet három kisebb korszaknak lássuk. Erősíti ma már e nézetet az is, hogy Nagy László számára egy-egy kötete soha nem versek halmaza volt. Mint az utolsó könyv kapcsán a napló is bizonyítja: hosszú hónapokra igénybe vette a kötetszerkesztés feladata, jó néhány versét eközben írta, hiányzó helyeket kitöltve. Tehát nemcsak az egyes versekkel, hanem a kötetegésszel is közölni akart valamit.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639205176 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Élet-kép sorozat |
| Kiadó: | Elektra Kiadóház |
| Kiadás éve: | 1999 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Sylvester János Nyomda |
| Borítótervezők: | Neyer Éva |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 117 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Irodalomtörténet / Bibliográfiák,életrajzok Írókról, Költőkről |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről