Nagy valláskalauz

A legelső kérdés: Ki vagyok? Az embernek ez az önmagára irányuló kérdése mindig újra és mindig másként jelentkezik mindenkinél. Az emberi lét meglevő és maradandó kérdése: Mi az ember? Az a kérdés, hogy mi az élet értelme és célja, különösen élesen vetődik fel akkor, amikor megtapasztaljuk a szenvedést és az (értelmetlen?) halált. Miért az ínség és éhezés, miért van annyi gyűlölet és erőszak, van-e értelme? Honnan jövök, hová megyek? Milyen út vezet a boldogsághoz? Az emberi élet valamiféle út. A történelem kezdete óta töprengtek az emberek azon, hogyan tájolják be ezt az életutat a felmerülő kérdésekkel és gondokkal együtt, feleletet keresve - és találva is. Jóllehet a mai emberek másképpen teszik fel a kérdést, mint a történelem hajnalán élők, az emberi lét talányai alapjában véve mégis ugyanazok, és újra meg újra megdobogtatják az ember szívét. Azt a módot, ahogy az ember a környezetét, a világot mint egészt és ennek értelmét, valamint a saját létét szemügyre veszi és megítéli, világnézetnek nevezzük, amely a világ dolgainak átfogó értelmi összefüggését keresi, a valóság egységes elvű, egyetemleges szemléletét és magyarázatát. Abban a pillanatban, amikor az emberek valamely világnézetből levonják az életvitelüket érintő következtetéseket, amikor a közös érték- és célképzetekből életük normáit kialakítják, létrejön a vallás. A vallási jelenségek különböző meghatározásai lehetővé teszik e fölöttébb összetett fogalom legkülönfélébb oldalainak megismerését. A latin religio szót, amely a legtöbb újabb európai nyelv átvett, Cicero úgy értelmezi, mint valamilyen fontos dologra való odafigyelést, mint lelkiismeretes kötelességteljesítést az istenekkel szemben. A görögség elsősorban az euszebeia kifejezést ("istenfélelem, jámborság") használja. Az arab és az újperzsa din a fogalom jogi oldalát emeli ki. Az ind dharma (szanszkrit), ill. dhamma (páli) szerint pedig "az, amihez az embernek tartania kell magát", vagyis a törvény. A kínai csiao, a japán kjó és a koreai kjo jelentése: "a tan". H. R. Schlette nyomán - egészen általánosan - úgy határozhatnánk meg a vallást, mint "azt az emberi létezési módot, amely egy értelemadó okhoz viszonyul", és ahol ez az értelemadó ok a különböző vallásokban vagy valami világ fölötti, vagy valami világon belüli. A nyugati féltekén a vallás szubjektum-objektum viszonyát többnyire egy transzcendens, "teljesen más" hatalomhoz, egy vagy több istenség személyéhez fűződő kapcsolatként fogják fel. Elsősorban a keleti féltekén találunk az ilyen teisztikus vallásokon kívül ateisztikus vallásokat is (pl. a hinajána-buddhizmus és a régebbi taoizmus). Aszerint, ahogy egy vallási közösség társadalmilag és strukturálisan megszerveződik, beszélhetünk törzsi, nép- vagy világvallásról, ill. mozgalomról, társaságról, iskoláról, kultuszról vagy egyházról. A szekta megjelölést (latin: "követett tan") többnyire lekicsinylően alkalmazzák azokra a kisebb közösségekre, amelyek az uralmon lévő csoporttal szemben lépnek fel és tőle függetlenül tevékenykednek. Abban a tényben, hogy sok ember sokkal átfogóbbnak tartja és érzi a Mi az ember? kérdést a hagyományos válaszainál, rejlik az oka, hogy az emberiség történelme során mindegyre új vallások keletkeztek és keletkeznek.

Mutass kevesebbet