
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Partner
Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
160
hűségpont
Hogy működik az alku?
Zoscsenko, a húszas évek egyik legnépszerűbb szovjet humoristája a harmincas években mind kevesebb szatirikus elbeszélést írt, és végül fel is hagyott e műfajjal. Sorsát mégis megpecsételte az 1943-ban befejezett „Napfelkelte előtt” című kisregénye. A mű közlését a felénél beszüntették, és a sajtóban egy kritikus „kispolgári pipogya fráternek” nevezte Zoscsenkót, aki „visszataszítóan vájkál a saját intimitásában”, tudományos ismertetései „dilettánsak, sőt műveletlenek, a könyv pedig egészében erkölcstelen és aljas”. Ezután az Írószövetség elnöksége a kisregényt „művészietlen, néptől idegen mű”-nek nyilvánította. 1946-ban a Zvezda című leningrádi folyóirat a szerző tudta nélkül közölte Zoscsenko „Egy majom kalandjai” című, gyerekek számára írt elbeszélését. Ez a furcsa közlés megindította a támadások sorát, amelyek előjátékul szolgáltak az 1946. augusztusi párthatározathoz és Zsdanov leningrádi fellépéséhez, aki hírhedt beszédében nem fukarkodott az elítélő jelzőkkel, és Zoscsenkót az eszmei-ideológiai hibák egyik fő okozójaként pellengérezte ki. A „Napfelkelte előtt” négy évtizedes késéssel csak napjainkban (1990) érkezhetett meg hozzánk.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1990 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kossuth Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 390 oldal |
| Fordítók: | Bratka László |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.