Napló, előtte és utána

Beney ​Zsuzsát nem orvosi hivatásból következő ismeretei vezették el a regényben egy halál történetének a megírásához, hanem eredendő érdeklődése létünk transzcendens jelenségei iránt. Már a regény alapjául szolgáló élethelyzet is elhatárolja írói szemléletét az orvosi szempontú naturalizmustól: hősnője, Hanna, aki váratlanul beleütközik a ténybe, hogy tüdejében rákos daganatot ismertek fel, s a közeli halál tudatával kell továbbélnie, egy távoli észak-amerikai kisvárosba szakadt, magányos, hontalan ember, s így nem a világból való kiszakadása kezdődik meg a haldoklással, hanem tudatos, szenvedélyes, új kötődés – egy új szerelem által – az élethez. A jövőtlen élethez, amely a számára már csak múlt. De sorsformáló erő bennünk a múlt – ez Beney Zsuzsa regényének egyik alapgondolata. Anyagi és szellemi mivoltunk áthatol egymáson: sejtjeinkben olyan tapasztalatok őrződnek és munkálnak, amelyek látszatra teljesen függetlenek testi valónktól. Hanna életerejének elapadásába belejátszik, hogy örökösen egymásnak ellentmondó kötődések, vágyak, indulatok őrölték. Ősei, a közép-európai zsidóság hagyományos kultúrájának – s egyszersmind e kötés történelmileg végbement meglazulásának – eltörölhetetlen nyoma ez a személyiségében, amit végzetes érvényűvé tett a szinte gyermekként elszenvedett megrázkódtatás: a közvetlen életveszély és a kitaszítottság. Az ellentmondások határán, szinte a kamasz-lét állandósult túlérzékenységében és felfokozottságában mitikussá növekszik minden élettény, s mitikus kettősségben mutatkozik meg előtte az egész világ: bűn és ártatlanság vágy és elutasítás kettősségében. A betegség pedig széthasítja egynek hitt énjét is: áruló testre és fellázadt lélekre.

Mutass kevesebbet