Napló I-III.

Naplót olvasni nem könnyű, legalábbis nekem – mindig úgy érzem, hogy voyeurködöm. Túl személyes, de hát végül is erről szól egy napló – főleg az, amelyik eredendően nem a köz miatt íródott, hanem csak úgy, magánélvezetként. Cini furcsa jelenség. Nem hajlandó tudomásul venni – vagy csak úgy tesz, mintha –, hogy ő a rendszer egyik üdvöskéje, aki annyit utazik, hogy az egy tucat embernek egy életre elég volna, akit állandóan publikálnak, akinek mindig játssza egy darabját valamelyik színház, aki fejedelmi körülmények között él kora átlagos megfelelőihez viszonyítva, aki Aczél elvtárssal bratyizik, Cini, aki tulajdonképpen szocialista, bár mégsem, és aki szerint a demokrácia meg a kapitalizmus is jó dolog, az pláne, ha pénzed van és szabad vagy, de azért mégiscsak ez a mi jó öreg szocializmusunk az igazi, s különben is: írjuk csak ezt az utóbbit le gyorsan, mert még esetleg megorrolnak érte felsőbb hatalmak s akkor aztán! Csak szemelvényekként: folyton hülye zsidózik, főleg, amikor Amerikában tölt hosszú időket, azonkívül mindenki buzeráns, de általában a portások, pincérek és hasonlók biztosan. Van neki is némi megalomániája messianisztikus hajlamokkal fűszerezve, a magyar irodalom tönkremenőben, kiüresedőben, a mai modernkedők és abszurdok semmire nem jók, ki is menthetné meg a literatúrát és írhatná meg az igazán nagy témákat, ha nem ő, Karinthy Cini. Lenéz trónjáról és féltékenykedéssel vádol és nevet és elnézően megbocsát, közben féltékenykedik és magyarázkodik és én jól mulatok. Az utolsó pár éve, amikor már halálfélelmei vannak és súlyos alkoholista, rettenetes. Újra felfedezi a feleségét – addig a legyet is, röptében –, számolhatatlanul elhangzik az, hogy Ági nélkül nem tudná csinálni és már csak neki köszönhetően és miatta él. Közben ott van a rendkívül művelt ember, akinek öröm olvasni a százezredik útleírását, a beköpéseit, megállapításait, véleményét mindenről, mert jól ír, okosan és élvezetesen. Cini, aki ’90 után rájön, hogy hát mégiscsak milyen jó volt neki a szocializmusban – nem mintha visszasírná –, mert akkor kiadták és megvolt mindene és ismert mindenkit és mindent elintéztek neki és jött-ment, most pedig a tartalékaikat élik fel és kicsi a nyugdíj és minden szar. De azért jó a sajtó- és szólásszabadság. Meg hát ő mindig is forradalmi hajlamú és revizionista volt. Egyszóval van itt ambivalencia dögivel, a naplójára nem lehet 5 csillagnál kevesebbet adni, annak ellenére, hogy – lásd fenn. A kimaradt részekre mindenesetre én is kíváncsi lennék. A kiadás csapnivaló, hemzseg a hibáktól, sok helyütt egyenesen élvezhetetlenné teszik az olvasást. Ideje lenne talán egy új kiadásnak, színvonalas kiadónál és talán – hiszen több, mint húsz év telt el azóta – egy revíziónak: mi az, ami már megjelenhet, mert a kegyeleti okok már nem okok.