Napló, levelek, cikkek

Szabó Lőrinc a modern magyar líra egyik legnagyobb és legnépszerűbb egyénisége. Miskolcon, 1900. március 31-én született. Balassagyarmati és debreceni diákévek után 1919 őszén kerül Budapestre az egyetemre. Hamarosan Babits legbensőbb szellemi környezetéhez tartozik: a hozzá fűző tanítványi rajongás, majd elkeseredett lázadás erősen motiválja költői-emberi fejlődését. Ezeknek az ellentétes hatásoknak időleges egyensúlya első kötete, a Föld, erdő, isten (1922). A Mikes Lajos szervezte Az Est-lapok irodalmi rovata a költő számára a gyakori megjelenési lehetőséget biztosította, ugyanakkor munkahelyként több évtizedes fárasztó újságírói robotot is jelentett, Költői pályájának első szakaszára a társadalmi igazságtalanságok ellen is fellépő lázadó hang a jellemző. (Kalibán! 1923, Fény, fény, fény, 1926, A sátán műremekei, 1926.) A harmincas évek elejétől a világgal szemben álló magányos személyiség önmegvalósítási formáit keresi. A lázadó szenvedély az elemzés hidegizzására vált át, megteremtve nagy formátumú, drámai hangvételű személyiséglátomását a Te meg a világ (1932) című kötetben. A további kötetekben (Különbéke, 1936, Harc az ünnepért, 1938, Régen és Most, 1943) ez a szintézis bomlik alkotóelemeire, korábbi témáit és problémáit elemzi váltakozó vizsgálati szempontok szerint. A felszabadulás után fokozatosan rátalál költészete újjáformálásának útjára. Két terjedelmes versciklus, a Tücsökzene (1947) és A huszonhatodik év (1957), valamint az Összegyűjtött versei-ben (1960) publikált kötetnyi versgyűjtemény (Valami szép) a korán elhunyt alkotó nagy költői kiteljesedését mutatja. Szabó Lőrinc életművét az Örök barátaink kétkötetes gyűjteménye (1958) csak részben foglalja egybe, dráma- és regényfordításai is kiemelkedő értékűek. Tanulmányainak és emlékezéseinek első gyűjteménye A költészet dicsérete címen 1967-ben jelent meg. Századunk viharos társadalmi és szellemi mozgalmainak, változásainak túlélő részesei, korunk "nagy öreg" személyiségei az összegzés szándékával, az átéltek értékelésének, megértésének igényével gondolják végig életútjukat, készítik memoárjaikat. A költő Szabó Lőrinc az elsők között érzett rá erre a világirodalmi jelenségre, kétkötetnyi méretű ciklusban (Tücsökzene, A huszonhatodik év) rajzolta meg egy személyiség alakulásának és kapcsolatainak történetét. Verseinek ismerői is kikövetkeztethetik életútját. Teljes életrajzot mégsem hagyott ránk a költő. Ez a kötet dokumentumokkal (levelek, naplók, interjúk, műértelmezések, rádióelőadások) keresi a költők mű és alkotójának élete közötti kapcsolatot. Igyekszik megteremteni a meg nem írt memoárt. A költő minden korszakából, majd minden jelentős tevékenységéről található benne dokumentum. Szubjektivitásában is hasonló ez a kötet a memoárokhoz: egy nagy költő így látta önmagát, műveit és helyét környezetében. Csakhogy nem utólag készíti életrajzát, hanem élete különböző pillanataiban fogalmazta meg helyzetét. A kötet éppen ezt a jellemzően változó-alakuló öndokumentálisat tartalmazza, az élő Szabó Lőrincet idézi meg.

Mutass kevesebbet