Ne vígy minket a kísértésbe

Úgy tűnik, nem úszhatjuk meg a szembenézés kínjait. 2011-ben azzal kellett szembenéznünk, amit sokan sejtettünk, hogy az egykori forradalmár, szabadságharcos Orbán Viktor a joggal visszaélve, jogtiprások sorozatával vezeti be a diktatúrát Magyarországon. Hogyan történhetett meg, hogy egy ember, aki az úgynevezett rendszerváltás idején a reménységünk volt, akit ifjan még szeretve tiszteltünk, idáig jutott? Ebben az időszakban kezdtem el vizsgálni Tőkés László útját, mert bizonyos gesztusai, viselkedése, a róla napvilágra kerülő dokumentumok arra engedtek következtetni, hogy a kelet-európai rendszerváltás másik emblematikus magyar figurája is elképesztő változáson ment át. És még abban sem vagyok biztos, hogy ez igaz. Az is lehet, hogy Tőkés Lászlóban - éppen úgy, mint Orbánban - olyan erők és jellemvonások működtek, amelyek már húsz éve előttünk vannak, csak nem tudtuk vagy nem akartuk azokat észrevenni. Ha valaki mégis észrevette ezeket, akkor kimondott véleményét hajlamosak voltunk a politikai harc gesztusának tekinteni. Tisztázni kell viszonyunkat Tőkés Lászlóval, aki nemcsak az Európai Parlamentben képvisel minket, nemcsak Romániában vállal erős orbánista politikai szerepet, hanem az is előfordulhat, hogy egyszercsak arra ébredünk, hogy Orbán Viktor levelet ír Bulgáriából, miszerint mégiscsak Tőkés László lenne a legalkalmasabb Magyarország elnökének. Orbán bármikor ítélheti úgy a helyzetet, hogy Tőkés válási ügye lecsengett, és Magyarország miért is ne engedhetné meg magának, hogy egy valamikori forradalmárt ültessen az elnöki székbe, ha ez megtörténhetett Csehszlovákiában és Lengyelországban is. (Sólyom László idejének letelte után komolyan fölmerült, hogy Tőkés László lehet az új köztársasági elnök. Akkor Orbán másik feltétlen szövetségesét, Schmitt Pált választotta. Az is lehet, hogy jobban jártunk volna Tőkés Lászlóival, bár talán van más választható, alkalmas ember is erre a végtelenségig lejáratott posztra.)-

Mutass kevesebbet