Négy nap

Ezt a szürke címet akár a katonai jelentésirodalom is adhatná valami hadászati összefoglalásnak; utószavában maga az író töpreng, hogy regényt írt, vagy csak elbeszélt egy hadműveletet? - Persze a Négy nap valóságos regény, nem "az életből ellesve", hanem költői látomás. Akkor is az, ha Dienes András - a szabadságharc erdélyi mozzanatainak egyik alapos ismerője - a valóság gerendáiból építi fel annak a monumentális hídnak a lábait, amelyen 1849 télutóján lobbanó ágyútűzben, égig érő füstoszlop alatt menetel a vert sereg "Vízakna és Déva közt...", sebektől gyötörten, fagytól és halálfélelemtől vacogva, halottait és feloldhatatlan ellentéteit magával hurcolva - de egy ölnyire nem tér le, nem térhet le a kijelölt útról, melyet egy politikai, mindenesetre inkább történelmi, mint katonai értelmű parancs korlátai szegélyeznek. A regény a dévai legendás, de nagyon elfeledett visszamars eseményein kalauzol végig; kilencvenhat óra története, négy egyenlő részre osztva - valóban négy naptári napra. A meredek háztetős, jégcsapokkal csipkézett, szép szász városok, füstös boltívű, zömök erdélyi kaputornyok, a Maros-parti kenyérmező széltől sepert havas lankái, a sötétzöld vad hunyadi erdők ennek a történetnek az állomásai. Itt vonulnak el előttünk a vízaknai legyőzöttek - magyarok, lengyelek, osztrák diákok - a molnárszürke huszárok, a borzas szakállú gyalogosok, a lefagyott fülű, kalábriai kalapos, szőke, bécsi légionisták, a hóba merült ágyúik küllőibe káromkodva kapaszkodó tüzérek. Emberek; talán éppen azért, mert az író nem tagadja meg a férfiasságot, sőt, bizonyos fajta tisztességet az ellenségtől sem; nála az erdélyi háború valóban nem a honi erények seregszemléje; pozitív hősei is esendő, ingerült, mindennapi hibákat elkövető frontkatonák - nem kivétel ez alól Bem tábornok sem, akinek tört alakját hívebb emlékként őrzi ez a regény, mint hideg bronzszobrai -, bár az igazi hősi arculat mégsem a nagy egyeseké, hanem a tömegé, a táboré, a fegyveres forradalmi közösségé, "a sereg"-é. De érdekes, hogy az író ott is elkerüli a csábító alkalmat, nem fest képet a piski győzelemről; ezt a történelmi szatiszfakciót egy "függelék"-ként csatolt képzelt levél, rövid, mellékes, magánügyek közé ágyazott mondataiból tudjuk meg. Csak amikor a vert sereg találkozik a felmentő haddal, s a toprongyos elővéd átmenetel a Sztrigy fahídján, pergő dobok, meghajtott zászlók között, megérezzük, hogy így győznek a legyőzöttek.

Mutass kevesebbet