
(2 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 880 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A Négy szél Erdélyben a XVI. század Erdélyét mutatja be, s bár elsősorban egy kis fejedelemséget szorongató problémákkal ismertet meg bennünket, jelentős részlete annak a nagyigényű korképnek, mely Passuth Lászlónak a XVI. és XVII. század Európájáról szóló regényeiben összefüggően kirajzolódik. A regény Erdély önállósodási törekvését az európai politikai élet bonyolult összefüggéseiben láttatja. Erdély történelmének néhány évéről szól, arról a néhány évről, mely Báthory István fejedelemmé választásától megkoronázásáig, a lengyel királyok rezidenciájába való bejutásáig eltelik. Ez a rövid időszak rendkívüli jelentőségű az erdélyi fejedelemség kialakításának történetében. Mindaz, amit később Bethlen Gábor a XVII. században megvalósított, már ekkor elkezdődött: sikerült Erdélynek bizonyos önállóságot biztosítani, és ha ideiglenesen is, de megszilárdult a központi hatalom. Passuth László mindezt egy történész pontosságával és felkészültségével, történelmi dokumentumok alapján mondja el, de a mű mégsem száraz történelemkönyv, hanem érdekes regény, melyben az író történelmi figurákat állít talpra, hogy aztán megmutassa eleven sorsukat, igaz emberi arcukat.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Magvető Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1957 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda |
| Nyomtatott példányszám: | 6150 |
| Kötés típusa: | félvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 530 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Passuth László történész értékes munkája.