
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
64
hűségpont
Hogy működik az alku?
A Négy szél Erdélyben a XVI. század Erdélyét mutatja be, s bár elsősorban egy kis fejedelemséget szorongató problémákkal ismertet meg benünket, jelentős részlete annak a nagyigényű korképnek, mely Passuth Lászlónak a XVI. és XVII. század Európájáról szóló regényeiben összefüggően kirajzolódik. A regény Erdély önállósodási törekvését az európai politikai élet bonyolult összefüggéseiben láttatja. Erdély történelmének néhány évéről szól, arról a néhány évről, mely Báthory István fejedelemmé választásától megkoronázásáig, a lengyel királyok rezidenciájába való bejutásáig eltelik. Ez a rövid időszak rendkívüli jelentőségű az erdélyi fejedelemség kialaktásának történetében. Mindaz, amit később Bethlen Gábor a XVII. században megvalósított, már ekkor elkezdődött: sikerült Erdélynek bizonyos önállóságot biztosítani, és ha ideiglenesen is, de megszilárdult a központi hatalom. Passuth László mindezt egy történész pontosságával és felkészültségével, történelmi dokumentumok alapján mondja el, de a mű mégsem száraz történelemkönyv, hanem érdekes regény, melyben az író történelmi figurákat állít tarlpra, hogy aztán megmutassa eleven sorsukat, igaz emberi arcukat.
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Kincses könyvek |
|---|---|
| Kiadó: | Szépirodalmi Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1964 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Zrínyi Nyomda |
| Illusztrátorok: | Kass János |
| Borítótervezők: | Kass János |
| Nyomtatott példányszám: | 41800 |
| Kötés típusa: | ragasztott papír kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 623 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 18.50 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Történelem / Magyar Történelem / Erdély |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről