Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Negyven prédikátor

Negyven prédikátor - Moldova György - Régikönyvek
(0 vélemény)

„Én ​Magyarországot előbb rabjává teszem, aztán koldussá, végre katolikussá” – mondotta volna, kortársak tanúságtétele szerint, Kolonich Lipót bíboros, esztergomi érsek, a bécsi kamara elnöke, államminiszter; és akár elhangzott a hírhedt mondat, akár nem, eszerint cselekedett. A kivérzett országot iszonyú adóterhekkel sújtotta, meghódított tartományként kezelte, és ádáz haraggal támadt terveinek egyik legfőbb akadályára, a protestáns egyházakra. (A XVII. század közepén Magyarország lakosságának túlnyomó többsége protestáns.) 1673-74-ben százszám citálta Pozsonyba, ítélőszéke elé az evangélikus és református prédikátorokat, tanítókat, s hazug vádak, hamis tanúvallomások alapján, törvényt és jogot szerezve, el is marasztalta mindnyájukat hűtlenség, vallásgyalázás, lázítás, felségárulás stb. bűnében, hogy meglebegtetve fejük felett a halálos ítéletet, hittagadásra kényszerítse őket. Voltak, nem is kevesen, akiket a halálfélelem s a kegyetlen bánásmód behódolásra késztetett; egyesek konvertáltak, mások lemondtak a papi hivatalukról, vagy önként száműzetésbe mentek. De voltak olyanok is, akiket sem a bitó, sem a gályapad el nem tántoríthatott. Az ő történetüket mondja el a Negyven prédikátor, a helytállókét, megingathatatlanokét, mert „hiába múlja felül az árulók száma a helytállókét, mégis a helytállást kell a prédikátorok természetes és rendes magatartásának tekintenünk”. Egy régmúlt, nehéz kor lelkét idézi meg a regény, cáfolhatatlan hitellel, bámulatos tömörséggel: keservesen szép emberi sorsokat, arcokat, ingadozást nem ismerő és vívódó lelkeket, a helytállás diadalát és a csalódás mélységeit; régi krónikák veretes hangján, mégis könnyedén folyó szóval, szépen, igazul.

Borító tervezők:
Kolosváry Bálint
Kiadó:
Magvető Könyvkiadó
Kiadás éve:
1983
Kiadás helye:
Budapest
Kiadás:
4.
Nyomda:
Alföldi Nyomda
ISBN:
9632719417
Kötés típusa:
fűzött egészvászon kiadói borítóban
Terjedelem:
318
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 14.40cm, Magasság: 20.00cm
Súly:
0.30kg
Kategória:

Moldova György

1934 -
Moldova György, Reif (Budapest, 1934. március 12. –) Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. A legolvasottabb kortárs magyar író. Legfőképpen a riport és a szatíra műfajában alkot.

Moldova György  további könyvei

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...