Negyvenegy prédikátor IV.

Mártírokat nem volt szokás - tilos volt! - emlegetni. Ezért ma már emlékező is alig akad. (Annál többet beszéltek - beszélnek - fényes állású KGB-rezidensekről, fedőneves ügynökökről, közönséges besúgókról...) Ez az újabb kötet nemcsak a történelmi adatrögzítést szolgálja. Bemutatja a hitvallás értelmét és isteni elrendeltségét is. Most csak arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az egyes kötetek bordája: fekete-piros-fehér-zöld arra utal, hogy hitvalló keresztyének hite, mártíromsága nemzetmegtartó erő. A XX. század hitvallói - bár bizonyosan nem szántszándékkal keresték a mártírsorsot, de vállalták. Hűségükkel önkéntelenül is provokálták az ateista-kommunista hatalombitorlókat. Ámde a marxizmus-leninizmus-sztálinizmus vesztét nem tévedései és társadalmi tévelygése okozták, még csak nem is Nyugat fegyverkezése. A láthatatlan isteni kéz - a hitvallók hűsége által is - emberkéz érintése nélkül söpörte el az ég felé ökölrázókat. Népünk számára pedig ez a hűség megtartó erőt jelentett. Azok az eklézsiák, melynek pásztorai vállalták a helytállás gyötrelmeit, a legsúlyosabb korlátozások idején is tovább erősödtek: szellemileg, anyagilag, tekintély és hatás dolgában. Ősi megállapítás: „Mártírok vére magvetés." Papp Vilmos

Mutass kevesebbet