Néhány "élményem" Birkenautól Buchenwaldig

Az itt röviden, szűkszavúan leírt lágerbeli szenvedéseimnek e kis töredéke legyen örök emléke a Holocaustban elpusztult családomnak, és legyen örökkön-örökké emlékeztetője az élőknek. Gilboa utca 4. A tengerparti nagyváros, Netanya egy kicsiny mellékutcája. Forró, párás izraeli este. Az alagsori helyiségben 70-80 idős ember a terített asztaloknál. Eger, Pécs, Mád, Pest, .. .felvidéki, kárpátaljai, délvidéki magyar szó zsong: határon túli magyarok. Ízes, a mi füleinknek már szinte ismeretlen magyar tájszólásukba a héber dallama vegyül. A netanyai magyar ajkú Bné Brit tagok összejöveteleinek helyisége. Itthon vagyunk: a szülőföldön és a Szentföldön egyszerre. Megkövetni jöttünk őket: mert az akkori „Nagy-Magyarország" által megalázva, sebzetten, gyászolva jöttek a hazaszerető hűséges magyarok, de a hazából hazajöttek, az ígéret ősi földjére. A megrendítő találkozás megtörtént. Családtagként vesznek körül. Szíveik a tekintetükben. A sarokban az egyik asztaltól csendes, szerény férfi lép hozzám. Nem tudom megmondani korát, egyszerre fiatal és idős. Hangja csendet teremt bennem: rá kell figyelnem. Újonc itt a klubban, mondja, és kinyit egy ajtót felém: mi lenne, ha Budapesten újra beszélgetnénk. A budapesti Nemzeti Szálló halljába reggel 10 körül érkezem. Egy hosszú, átbeszélgetett nap után egy írógéppel írt jegyzettömbbel indulok haza. A könyv lapjairól hozzám szóló Yehuda Berkovits - a ma 84 éves férfi és az arcából rám tekintő 14 éves fiú - örökre életem része marad.

Mutass kevesebbet