Neked írom

– ​Agy-da-ga-na-ta van Bélának! – kiáltja anyám az éterbe. – Holnap műtik! A felesége telefonált, hogy nem tudja küldeni ebben a hónapban a 4.000,- Ft tartásdíjat. Mondtam, ne küldje. – Úristen! – ordítani kezdek a telefonba, sírok, mindent elnyel ez a lehetetlenség, ez az agyrém, nem értjük egymás szavát, csak annyit hallok még anyámtól: – Tegnap vitték be az Amerikai úti Idegsebészetre. Megszakad a vonal. Kívül, belül. Holnap lesz Béla születésnapja. A negyvenedik. (…) Csütörtökön vitték be a kórházba, s míg az orvosi kar törte a fejét a „gyógyászati stratégián, éjjel beállt a klinikai halál. Agyvízelvezetéssel visszahozták.” De eszmélete nem tért vissza. Csak egyetlen orvos, dr. V. J. vállalta azt, hogy így is, eszméletlen állapota ellenére, megműti. Péntek hajnaltól tartott a műtét délig. És hogy mit talált? Este a telefonban ő mondja el. Két hét krízis. Szerdára szövettan. Nagyon rosszindulatú és nagy daganat. Malignus asztrocitóma. Pillangótumor. Későn érkezett. A szövettanból majd lehet tudni, hány pár éve lesz annak a Timár Bélának, aki személyiséget cserélvén, életben marad. A teljes frontális lebenyt operálták ki, nagy részt vettek ki a corpus callósumból is, amelynek átkötő funkciója van. Frontális lebeny = emóciók, indíttatás, személyiség, lelki élet. – Lehet Ő még … lesz Ő Timár Béla még? – kérdeztem hosszú szünet után a telefonba, tétován."

Mutass kevesebbet