
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Ez a munka az 1950-ben Zürichben alapított, rövid ideig Párizsban, majd 1990-ben bekövetkezett megszűnéséig Münchenben kiadott Új Látóhatár - kezdetben Látóhatár - című folyóirat negyvenéves története. Részletes leírás arról, hogyan körvonalazódott ez az orgánum a legjelentősebb nyugati magyar írók és tudósok szellemi hazájaként, hogyan vívott ki magának nemzetközi rangot, hogyan nyerte és tartotta meg azt a - Márai Sándor, Jászi Oszkár, Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Kovács Imre, Borsody István, Fenyő Miksa, Kerényi Károly, Határ Győző, Hanák Tibor, Csokits János, Sárközi Mátyás nevével fémjelezhető - értelmiségi elitet, amelynek írói tevékenysége az emigráns közgondolkodást hosszú időre meghatározta. A szerző a téma feldolgozásában elsősorban a folyóirat anyagára, a szerzőkkel és a nyugati magyar irodalmi intézményrendszer jelentősebb alakjaival folytatott kiterjedt levelezésére, a folyóiratot érintő különféle dokumentumokra és személyes emlékeire támaszkodott.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630767317 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2000 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szekszárdi Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 601 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Irodalomtörténet / Könyvészet, Nyomdatörténet, Sajtótörténet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Ajánló írásához kérjük, jelentkezzen be!