telefon ikon

szív ikonember ikon
Kosár gomb ikonKosár
Urbánné Vass Ágnes

Német nyelvkönyv

Óvodapedagógusoknak, tanítóknak, szülőknek

Urbánné Vass Ágnes - Német nyelvkönyv, Budapest 1992 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 500 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

Azok a felnőttek, akik kisgyermekek körében élnek, vagy hivatásuk az óvodás és kisiskolás gyermekek nevelése, nap mint nap szembekerülnek a gyermeki lélek sajátos szemléletmódjával, érzelmeivel, kötődéseivel, gondolataival. Nevelni és fejleszteni ismereteiket leginkább az képes, aki sok időt tölt velük, közel áll hozzájuk. Lehet-e idegen nyelvet tanítani 4-8 éves gyermekeknek? Mi lehet a célja a nyelvtanításnak ebben az életkorban? Sokan és sokféle választ adnak ezekre a kérdésekre. A gyerekek mindent befogadnak, válogatás nélkül, s a velük foglalkozó felnőttek felelőssége, hogy az óvodai-iskolai nevelési programmal egyeztetve, a gyerek életkorának megfelelő érdeklődésüket azzal a céllal, hogy mind tágabb képet alkothassanak a kicsinyek az őket körülvevő világról. E könyv szerzői részben nyelvtanári munkájuk során, részben többgyerekes anyaként tapasztalták, hogyan és milyen eredményt lehet elérni az említett korosztálynál az idegen nyelv bevezetésével. Könyvünk megjelenésével azoknak szeretnénk segítséget nyújtani, akik kicsinyek nyelvtanításával foglalkoznak, nem feltétlenül tanórák keretében, hanem a napi élet eseményeihez kapcsolódva, "belopva" az idegen nyelvek létezését a gyerekek tudatába. Bízunk benne, hogy haszonnal forgatják majd kiadványunkat, és sok élményben, örömben lesz részük a tanítás során.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9630423456
Kiadó:Főnix Zenei és Nyelvstúdió
Kiadás éve:1992
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Zeneműnyomda Kft.
Illusztrátorok:Faragó Antal
Borítótervezők:Palotás Rozina
Kötés típusa:ragasztott papír
Terjedelem:154 oldal
Nyelv:magyar, német
Méret:Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm
Súly:0.00 kg
Kategória: Idegennyelv / Nyelvek / Német / Idegennyelv / Nyelvtanok, Nyelvtanulás / Pedagógia

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

papírlap ikon

Megnézem a tartalomjegyzéket!

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése

Urbánné Vass Ágnes

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

Urbánné Vass Ágnes további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Urbánné Vass Ágnes - Mondd! Dalold! Rajzold! / Say! Sing! Draw! / Sage! Singe! Zeichne!
Mondd! Dalold! Rajzold! / Say! Sing! Draw! / Sage! Singe! Zeichne!

Urbánné Vass Ágnes

Kiadás éve: 1996

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Urbánné Vass Ágnes - Mondd! Dalold! Rajzold! / Say! Sing! Draw! / Sage! Singe! Zeichne!
Mondd! Dalold! Rajzold! / Say! Sing! Draw! / Sage! Singe! Zeichne!

Urbánné Vass Ágnes

Kiadás éve: 1996

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Urbánné Vass Ágnes - Mondd! Dalold! Rajzold! / Say! Sing! Draw! / Sage! Singe! Zeichne!
Mondd! Dalold! Rajzold! / Say! Sing! Draw! / Sage! Singe! Zeichne!

Urbánné Vass Ágnes

Kiadás éve: 1996

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat