
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Fedlapja kopottas.
33
hűségpont
Hogy működik az alku?
A német társalgási zsebkönyvet a "tág értelemben vett " turista, a német nyelvterületen megforduló magyar, vagy a magyar nyelvterületen, Magyarországon megforduló német anyanyelvű turista használhatja jól. Beletartozik ebbe a kategóriába a nyaralásra érkező vendég, a nemzetközi konferencián résztvevő tudós, az üzletember, aki csak a pár nápiag tartózkodik az idegen országban és "első lépésként" az is, aki hosszabb ideig él a célnyelv területén. Könyvünkben tehát németek találnak magyar szövegeket és magyarok német részeket. Ebben az utóbbiban igyekeztünk figyelembe venni, hogy hazánk mind a négy német nyelvterülettel kapcsolatban áll, és kapcsolataink volumene szerint kitértünk osztrák és egyéb nyelvhasználati példákra is. Az alapszókincset az NDK nyelvezetében adtuk meg, ez nagyjából megfelel az NSZK német nyelvének is. Ahol délnémet vagy ausztriai szavak, kifejezések merültek fel, ott a zárójelbe tett Ö betű utal Österreichra. A könyvben az egyes tematikus egységek felépítése szinte mindig egyforma. Mindig szerepelnek szituatív párbeszédek, amelyekben a külföldi vendég igyekszik "érteni és megértetni" magát. Igen hosszú szójegyzékek szerepelnek leckénként, hiszen az alapstruktúrák birtokában éppen csak a szavakat kell elhelyezni. Ez tehát a nagyobb gond, erre kellett figyelemmel lennünk
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 963183073X |
|---|---|
| Sorozatcím: | Tanuljunk nyelveket! |
| Kiadó: | Tankönyvkiadó Vállalat |
| Kiadás éve: | 1990 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | 2. |
| Nyomda: | Franklin Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 164 oldal |
| Nyelv: | magyar, német |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 16.00 cm |
| Súly: | 0.10 kg |
| Kategória: | Idegennyelv / Nyelvek / Német / Idegennyelv / Nyelvtanok, Nyelvtanulás |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről