Név és valóság

Részlet a könyvből: Tisztelt Konferencia! Hölgyeim és Uraim! Amikor a szervező Károli Gáspár Református Egyetem nevében nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket, engedjék meg, hogy a nyelvtudományi témában laikusként osszam meg néhány gondolatom Önökkel és elmondjam, hogy a névtudományi konferencia hallatán hogyan rezonált bennem a teológus, hasonlóképpen ahhoz, mint mikor az „a" hangolású harang ütésére a hegedű „a" húrja is megszólal a közelben. Mindenekelőtt egyetemünk névadójának, Károli Gáspárnak Vizsolyi Bibliája első lapjáról hadd idézzek két mondatot: „És látá Isten, hogy jó volna a világosság és elválasztá az világosságot az setétségtől. És nevezé a világosságot napnak és a setétséget éttcakának." S itt a 'teremtő' szó logikája sejlik fel: elválasztani, megkülönböztetni a különbözőket, és elnevezni az összetartozókat. Mindezt még az emberi beszéd és kommunikáció előtt! Majd valami hasonlót tesz az ember is később: nevet ad az állatoknak, amely költői módon fejezi ki az emberi logika és beszéd teremtő erejét, noha mi már nem teremtjük, csak felismerjük a körülöttünk lévő valóságot. A névadás tehát hatalom, birtokba vétel is, mint ahogy az istennév tudása is az volt. Ezért nem szabad a X. parancsolat szerint a négy mássalhangzós héber istennevet hiába felvenni. A „lassav" szó ugyanis nem a káromkodásra utal - amint azt a mai olvasó vélné hanem a mágiára, az istenség kultikus megidézésére. Hogy ne mondjam, az üres vallásosság tilalmára. A név kimondásának tilalma olyan erős, hogy a bibliai szöveget gondozó masszoréták a tetragrammaton alá egy másik szó magánhangzóját pontozzák, hogy elkerüljék a név hiábavaló felvételét.

Mutass kevesebbet