Nevető lexikon

Mindenki ​tudja, mi az: lexikon. A „lex” (törvény) és az „ikon” (szentkép) szavakból alkotott fogalom, más szóval: magasztos törvénytár, törvényes rendszerbe foglalt magyarázata mindannak, ami szent és érthetetlen. Igaz, van olyan elmélet is, mely szerint a fogalom egy bizonyos Kohn Lexiről vette nevét. ám e teóriát nem sikerült cáfolhatatlan tényekkel alátámasztani. Maradjunk tehát a szent törvénytárnál. Egy szent törvénytárat az ember nem úgy olvas, mint egy regényt, mely – mint tudjuk – a közepén kezdődik, a végén folytatódik és az elején fejeződik be, legalábbis magukra valamicskét adó modern szerzőknél. Törvénytárat föl-fölüt az ember, bele-belelapoz, egy-egy címszavának utánanéz, s közben meglehet az a jóleső érzése, hogy mit sem vesztett, nem maradt le semmiről, ez a mű minden címszónál úgyszólván elölről kezdődik, és megannyiszor tüstént véget is ér. Következésképp ajánlatos, hogy az olvasó (főleg a gyakorlatlanabbja) ne olvasson egyszerre többet – mondjuk – egy-két ezer címszónál, hiszen együltő (vagy fekvő) helyünkben ennyi művet elolvasni amúgy sem csekély teljesítmény, meg aztán sokkal több címszót különben sem találunk e kötetben. Ezzel szemben előnyös, ha nem jövünk ki a gyakorlatból, és minden áldott nap elolvasunk a lexikonból lefekvés előtt egy-egy evőkanállal. Ez részint a rekeszizmok kellő megmozgatása és ennek révén a könnyebb emésztés végett fontos, részint azért, mert rohanó világunk annyi információval halmoz el bennünket naponta, hogy ezek megemésztése is csupán így válik lehetővé. Íme, ezt célozza művecském, melyet költséget és fáradságot megkímélve állítottam össze hasonló, bár – valljuk meg – jóval unalmasabb kézikönyvek alapján nemzetem épülésére, szellemi gyarapodására.

Mutass kevesebbet