
(1 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 440 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Igazi könyvcsemegének ígérkező kötetünk lapjain rég volt idők sámánhite elevenedik meg. A varázserejű sámánnő, Nisan kalandos-veszélyes útra indul, hogy az idő előtti halált halt ifjú lelkét visszaszerezze a sötét Alvilágból, őt magát életre keltse. Minden tudására, furfangjára szüksége van, hogy a gonosz kísérteteken, ellenőrökön győzhessen, vállalt feladatát teljesíthesse. Az emberi világba visszajutván azonban nem örülhet híre-neve gyarapodásának: az Alvilág legyőzőjét az evilági hatalmasok sámáneszközeinek elkobzásával büntetik. A magyarok ősvallása ugyancsak sámánhit volt. Táltosaik mellett bizonyára voltak sámánasszonyaik is – talán az ő kései leszármazottaik a vajákos asszonyok – , róluk azonban még kevesebbet őrzött meg a hagyomány, mint férfi társaikról. Eddig csak töredékekből, homályos kései feljegyzésekből alkothattunk valamelyes képet az ősi magyar sámánhitről. Kötetünk közvetlen összehasonlításra, rekonstrukcióra ad módot, hiszen a mandzsuknál annak ellenére élő vallás maradt a samanizmus, hogy időközben más kultúrhatások – elsősorban a kínai buddhizmus és taoizmus – érték. Mindez lehetővé tette, hogy hiteles feljegyzések készülhessenek még a 18. században is. Kötetünk izgalmasan példázza azt is, hogy a Kína uraivá váló mandzsu császárok rendeletére miként készülhetett A mandzsu szertartások és áldozások törvénykönyve, amelyet azzal az igénnyel foglaltak írásba, hogy örökre megőrizzék ősi szokásaikat, hagyományaikat.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632076311 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Prométheusz könyvek 15. |
| Kiadó: | Helikon Kiadó |
| Kiadás éve: | 1987 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kner Nyomda |
| Borítótervezők: | Puskás Ildikó |
| Kötés típusa: | ragasztott papír, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 101 oldal |
| Fordítók: | Melles Kornélia |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.10 kg |
| Kategória: | Művelődéstörténet / Kultúrtörténet / Néprajz / Természetgyógyászat / Vallás / Vallási Irodalom / Egyéb |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Nisan sámánnő kalandos túlvilági útját követhetjük, majd szertartások és áldozás leírását olvashatjuk. Rajzos képek segítik a szöveg és a sámánhit megértését.