Nőstényfarkasok

„…Bernard sikolya kés gyanánt hatolt belém, elállt a lélegzetem… Futtában megjegyeztem a felirat hatalmas, világos betűit: AMBERIEUX-MARSEILLE. Bernard nyöszörgött, s én fejvesztetten kutattam utána a sínek között… Amikor megérintettem a testét, rám tört a félelem: – Bernard…Öregfiú… – Nekem végem – lihegte Bernard. – A lábam… Vérzik… – Mentőt hívok. – Hogy elkapjanak?… Hagyj engem… Fogd a levéltárcámat, az irataimat, mindent… Menj oda, ő majd elrejt… Egy röpke pillanatra elvesztette az eszméletét. A kavicsos földön térdeltem, fogtam a kezét… Vagonok gördültek jobbra-balra kettesével, hármasával vagy magányosan, én meg azt kívántam, bárcsak átrobogna fölöttem az egyik, és feledést, nyugalmat hozna. – Ügyelj a járőrökre! – suttogta Bernard. – Ne fuss… mert rád lőnek… Mondd meg Héléne-nek… Hörgő hang tört elő a torkából, s én megértettem, hogy vége, ki vagyok téve minden veszélynek, itt állok védelem és támasz nélkül…”

Mutass kevesebbet