
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 13 520 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Előszó részlet: A növénykórtan mint önálló tudomány alig százesztendős. Lényegesen pedig csupán az utóbbi évtizedekben fejlődött, amikor a korábban leíró jellegű tudomány mindinkább experimentálissá és oknyomozóvá vált. Ebben az időszakban bontakoztak ki ugyanis azok a szakterületek - a növénykórtani virológia, bakteriológia, kórélettan, immunológia stb. -, amelyek lényegében és alapjában önálló tudománnyá formálták a korábban meglehetősen mikológiai jellegű szaktárgyat. A növénykórtan mint mikológiai tudomány kezdte meg pályafutását, s M. J. Berkeley (1857), J. Kühn (1858), de Bary, O. Brefeld, P. Sorauer, E. Fischer - hogy csak a legnagyobbak neveit emeljük ki - egész munkássága a mikológia és a szimptomatológia jegyében bontakozott ki. Noha a vírusbetegségeket és azok lényeges ismereteit is növénypatológus kutató, az orosz Ivanovszkij (1892, 1902) tárta fel a tudományos megismerés számára, a növénykórtani virológia csupán az 1930-as években indul erőteljesebb fejlődésnek, mert addig olyan téves elméletek gátolták, mint Sorauer enzimteóriája. Bár a növénykórtani bakteriológia is kezdettől fogva lépést tartott e szaktudomány haladásával (gondoljunk csak Burrill, Wakker, Arthur, Savastano, Smith, Stapp stb. kiemelkedő és úttörő munkásságára), a növénykórtani gyakorlatban csak a legújabb időkben nyert polgárjogot s hódított teret. A mikrobiológia tehát az egyik alappillére a korszerű és hatékony növénykórtannak.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Akadémiai Kiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1965 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Második, átdolgozott és bővített kiadás |
| Nyomda: | Akadémiai nyomda |
| Borítótervezők: | Bogdán Hajnal |
| Nyomtatott példányszám: | 3000 |
| Kötés típusa: | egészvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 579+942 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Kategória: | Természettudomány / Növényvilág / Természettudomány / Biológia / Természettudomány / Mezőgazdaság / Zöldség-gyümölcs |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.