Numa Roumestan / Tartarin

Az ötvenes évek közepén, valamelyik februári napon, egy közellátó, fázékony, éhes fiatal ember érkezett Párisba, félénken szorongatva zsebében az utolsó két frankját. Tizenhat éves volt; Nimes-ből jött, a „dallal telt mezők" vidékéről; az irodalomnak és az irodalomból akart élni. A pályaudvaron a bátyja várta, s gyalog mentek a Quartier Latin felé; a fiatalabbik testvér podgyászát egy hordár targonczán vitte utánok. Az idősebbik testvér, bár öcscse szemében gazdagnak tünt fel, a kocsi fényűzését még nem engedhette meg magának. Titkári állást töltött be egy öreg úr mellett, a ki az emlékiratait mondta tollba neki, s e munkájáért hetvenöt frank havi fizetést kapott az öreg úrtól. Ebből a hetvenöt frankból szándékoztak megélni addig, a mig a szerencse az ifjabbikra is rámosolyog. A szerencse azonban jó sokáig váratott magára. A lányos arczú fiatalabbik testvér hónapokon át dologtalanul kóborolt az Odéon körül; az egyetlen foglalkozása az volt, hogy a híres embereket leste. Verseit és czikkeit az újságok nem közölték. Egyszer egy tizedrangú újság megkönyörült rajta s egy czikkét elfogadta. De Orsini éppen akkor hajította el bombáját; a megbízhatatlan hírlapokat üldözni kezdték, a tizedrangú újság megjelenését örökre eltiltották, s a czikk nem jelenhetett meg.

Mutass kevesebbet