Nyílj meg, ég!

Nehéz egy írónak ajánlani a portékáját, még akkor is, ha ebben az úgynevezett írói világban van valami neve. Soha nem ez dönt, hanem a közönség, amely vagy befogadja az embert, vagy elveti. Közösségről beszélek és nem közönségről, mert hiszen meghatározott közösséghez tartozom. Sokadik könyvem ez már, s szeretném, ha az olvasó úgy érezné: az a furulya, amely éppen ennél a kiadónál szólalt meg igazán először, már nem magányos furulya, de mintha az elmúlt tíz esztendő alatt zenekarrá terebélyesedett volna. Az én szándékom mindig a dolgozó emberek szolgálata volt, az is marad örökké. Az élet egyedüli értelmét a munkában, a cselekvésben, s ha művészetről van szó, ennek ábrázolásában látom. Csak azok az emberek érdekelnek, akik soha nem elégszenek meg azzal, ami van; azok a sorsok érdekelnek, amelyek szüntelen a jobbért áldoznak. Nem az én dolgom eldönteni: hűen szolgálom-e a szándékot, de meggyőződésem, hogy tisztán, tiszta hittel, tiszta akarattal. Nekem ellenségem mindenfajta visszahúzó erő, öltözzön az társadalmilag bármilyen köntösbe. S minthogy szeretem az életet, természetes, hogy szeretnék állandóan jobbítani rajta. Hát most íme, egy tarisznyára való újabb akarat. Nem biztos, hogy minden darabja célba talál és célba üt. De, Ady szavait megmásítva kissé, ha a lehetetlent nem is tudtam legyűrni, volt egy szent szándékom mindig: gyönyörűket írni.

Mutass kevesebbet