telefon ikon

szív ikonember ikon
Kosár gomb ikonKosár
Agatha Christie

Nyílt kártyákkal

Agatha Christie - Nyílt kártyákkal, Budapest 2007 antikvár könyv
narancs csillagnarancs csillagnarancs csillagnarancs csillagszürke csillag

(5 vélemény)

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 700 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

"Elterjedt az a nézet, mely szerint a detektívhistóriák leginkább egy nagy lóversenyre emlékeztetnek, ahol sok az induló, az esélyes ló és lovas. A pénzedért arra fogadsz, akire akarsz. A közmegegyezés szerint az ilyen történetben a favorit nem hasonlít ahhoz, akit a lóversenypályán annak tartanak, vagyis: lehet kívülálló személy is. Nézzük meg, kiről tételezhető fel a legkevésbé, hogy a tettet elkövette, s ezzel tíz közül kilenc esetben munkánk véget is ért. Mivel nem szeretném, ha hűséges olvasóim utálkozva hajítanák félre ezt a könyvet, előre figyelmeztetem őket: ez nem az fajta detektívhistória. Itt mindössze négy induló van, akik közül a körülmények megfelelő összjátéka folytán, bármelyik elkövethette a bűntényt. Ilyenformán óhatatlanul ki van zárva a meglepetés eleme. Ennek ellenére az a véleményem, hogy mind a négy szereplő iránt azonos érdeklődéssel kell viseltetnünk, hiszen valamennyi követett már el gyilkosságot, és továbbiakra is képes. Négy alapvetően különböző embertípussal állunk szemben, a gyilkosság indítéka valamennyiüknél az egyénre jellemző, és így mindegyikük más-más módszert választana. A következtetésnek ezért tisztán pszichológiainak kell lennie, és ettől csak még izgalmasabbá válik az ügy, hiszen mindezt összevetve ez a legérdekesebb, mi játszódik le a gyilkos agyában..." Agatha Christie.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9789630783965
Sorozatcím:Európa Krimi
Kiadó:Európa Könyvkiadó
Kiadás éve:2007
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Szekszárdi Nyomda
Borítótervezők:Pintér László
Kötés típusa:kemény papír
Terjedelem:280
Fordítók:László Zsófia
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 10.00 cm, Magasság: 19.00 cm
Súly:0.00 kg
Kategória: Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Akció, Kaland,krimi

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

Agatha Christie

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1890 - 1976

Agatha Christie (Torquay, 1890. szeptember 15. – Wallingford, 1976. január 12.) angol írónő, „a krimi koronázatlan királynője”. Mary Westmacott álnéven romantikus regényeket is írt, de az utókor számára inkább mintegy 80 detektívregénye és nagy sikereket arató West End-i színpadi darabjai miatt emlékezetes. A Guinness Book of World Records szerint Christie – William Shakespeare mellett – a világ minden idők legtöbb eladott könyvét elérő író. Csak a Biblia ért el magasabb eladott példányszámot.

Agatha Christie további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Agatha Christie - Bertrams Hotel
Bertrams Hotel

Agatha Christie

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Agatha Christie - Bertrams Hotel
Bertrams Hotel

Agatha Christie

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Agatha Christie - Appointment with Death
Appointment with Death

Agatha Christie

Kiadás éve: 1994

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Agatha Christie - Poirot e il misterio di Styles Court
Poirot e il misterio di Styles Court

Agatha Christie

Kiadás éve: 1994

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Agatha Christie - Bertrams Hotel
Bertrams Hotel

Agatha Christie

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Agatha Christie - Appointment with Death
Appointment with Death

Agatha Christie

Kiadás éve: 1994

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Agatha Christie - Poirot e il misterio di Styles Court
Poirot e il misterio di Styles Court

Agatha Christie

Kiadás éve: 1994

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Agatha Christie - Miért nem szóltak Evansnak?
Miért nem szóltak Evansnak?

Agatha Christie

Kiadás éve: 2019

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat