Nyugat - Ady-emlékszám

Nyugat 1919. február 16-március 1. XII. évfolyam 4-5. szám / Ady-emlékszám. (Főszerkesztő: Ignotus, Szerkesztő: Babits Mihály) Budapest, 1919. Nyugat kiadás (Pallas Rt., Bp.) (221-)379 + [1] p. + [2] t. A Nyugat a 20. századi magyar irodalom meghatározó folyóirata volt, amely 1908 és 1941 között jelent meg Budapesten. A lap célja a magyar irodalom megújítása, nyugati szintre" emelése volt: teret adott az új stílusirányzatoknak, a modern irodalmi törekvések legfőbb formáinak. Az új lapot indulásakor a kor neves szerkesztői és kritikusai, így pl. Osvát Ernő, Ignotus, Schöpflin Aladár, Fenyő Miksa, Ambrus Zoltán és Hatvany Lajos segítették. A Nyugat induló programja Ady Endre magyarsága, Osvát minőségkultusza és Ignotus alkotói szabadságfogalma köré épült. A folyóirathoz később – többek közt – csatlakozott Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Balázs Béla, Kaffka Margit, Tóth Árpád és Móricz Zsigmond is. Ők alkották a Nyugat első nemzedékét. A kezdetektől a lapnál dolgozó Ady a Nyugatnak nem csupán szerzője és szerkesztője, hanem élő szimbóluma is volt. 1919 januárjában bekövetkező halála után a nívós irodalmi folyóirat egy színvonalas duplaszámmal emlékezett meg a legendás költőről. A folyóirat szerkesztője, Ignotus Hugó (Pest, 1869. november 17. – Budapest, 1949. augusztus 3.) magyar költő, író, szerkesztő, újságíró. A magyar kritikatörténelem meghatározó alakja, a "Nyugat" első húsz évében a folyóirat főszerkesztője. Kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a "Nyugat" és a köré szerveződő szerzői gárda világszínvonalra emelte a magyar irodalmat. Ő karolta fel elsőként Ady és Babits költészetét, felismerte Móricz Zsigmond tehetségét, de később pl. Tersánszky Józsi Jenőre és József Attilára is az elsők közt hívta fel a figyelmet. Irodalomszervező tevékenysége mellett újságírói és kritikai munkája is jelentős. Jelentős politikai-társadalmi cikkek, publicisztikák és élményközpontú, impresszionista kritikák fűződnek a nevéhez. Előszó: "Ma huszonnyolcadika van, estefelé, - tegnap este tíz óra tájt itt a berni Bellevue halljában egy fiatal román költővel ültünk együtt, ki fordításokból és Goga Oktavián utján sokat ismer a magyar költészetből, sok jót tud rólunk s nagyra tartja azt a nagy művészetet, mit a kis magyar nemzet utolsónak tud fentartani a világ versköltészetében. Akik vele ültünk: egyikünk sem gyáva ember, ha arról van szó, hogy művészetbeli ítéletet mondjunk. Mégis, a megváltó szóhoz ő segített bennünket hozzá: az idegen, az ellenség. Vele állapítottuk meg, mertük megállapítani, hogy a számunkra nyelvértéssel hozzáférhető világon ma nyilván egy nagy versköltő él: Ady Endre. Él? Élt. Lehet, hogy abban a percben halt meg, mikor e feltétlen bizonyos világirodalmi ítéletet előlegbe mertük adni róla. S élete már hónapok óta nem volt élet, s ma reggel a fájdalmas öröm zokogásával ejtettem le a telefonkagylót, mikor egy barátunktól megtudtam, hogy Ady Endrének csak e néhány héttel kellett túlélnie önmagát." Tűzve, kiadói borítékban.

Mutass kevesebbet