Nyugaton át kelet felé

Gulyás ​Pál egy új Mohács romjain – az 1920-as évek elején – indult el költői pályáján. Szellemi fejlődését áttekintő – a „személytelenség”, a közösséggel való azonosulás jelképes kifejezéseként egyes szám harmadik személyben fogalmazott – esszéjében így emlékezett ifjúsága sorsformáló élményeire: „a fiatal Gulyás megtanulta hamarosan, a világháborút követő idők változásaiból, hogy egyedül a szellem szövetségei tartósak. Ezek függetlenek a napi eseményektől. Csak a nagy összefüggések vezethetnek ki az idő káoszából. Az integer Magyarország összeomlása, a trianoni szerződés iszonyatos következményei minden gondolkozó és érző magyarban alapvető változást idéztek elő. Mérlegre kellett vetni a magyar múltat, valamint a magyarságnak Európával és a világgal való összefüggését. Csak a nagy összefüggések menthetnek meg – érezte mélyen a fiatal Gulyás is, aki Magyarország összeomlásakor egyetemi pályára lépett.” Ez a vallomás egy nemzet és egy nemzedék tragédiájáról tanúskodik, ugyanakkor fényt vet Gulyás Pál eredendő hajlamára, amely az ideák világában keresett válaszokat a kor súlyos kérdéseire, a történelem „hidrafejű Rém”-ével a szellem erejét és tisztaságát – a kis népek vigaszát és reménységét – szegezte szembe.

Mutass kevesebbet