Ő

Íme az író, akit újra meg újra föl kell fedeznünk. Gábor von Vaszary, ahogy a német nyelvterületen ismerték, jó néhány évvel ezelőtt a svájci Luganóban hunyt el. Nyolcvannégy éves volt. A Gábor von Vaszary név az ötvenes- hatvanas években nemzetközi márka lett. A mozinézők szívükbe zárták a könyvsikereiből született filmeket, a Monpit, az Őt. Művei egyedül német nyelven másfél milliós példányszámban jelentek meg. Pályája a harmincas években Franciaországban indult, Párizsban élt, írt és rajzolt. Hihetetlen könnyedséggel. Humora pazar volt, a harmincas évekből származó könnyed-bájos regényeiben különösen bőven pazarolta. Látszólag pihekönnyű remekeit különbözőképpen ítélték meg: volt, aki szerint azért sikeres, mert a súlyos irodalom és a szórakoztatóipar határmezsgyéjén tudott mindig közlekedni, de van olyan osztrák bírálója, aki szerint a 20. század magyar irodalmának két legkimagaslóbb képviselője Molnár Ferenc és Vaszary Gábor. Külföldön lett sztár, mégpedig akkora, hogy művei idehaza nem is kaphatók. Ahogyan Kőváry György, jó barátja, némely művének német fordítjója írja ironikusan: "Ha idehaza nem férnek hozzá a regényeihez, tanuljanak meg németül." Mi inkább azt tanácsoljuk, olvassuk el az Őt magyarul. Részlet ​a könyvből: „Egy héttel ezelőtt még azt mondat nekem: – Kis kincsem, nagyon szeretlek. Olyan nagyon szeretlek, hogy éjjelenként riadtan felülök az ágyamban, a szívemre szorítom a kezem és belesuttogom az éjszakába a nevedet. A testem borzong, az ajkam reszket, a szemeim könnyekben fürdenek … kínomban kiharapom a csipkés vánkosomat … Másnap pedig egy olyan őrült pofont kapok az anyámtól, hogy csak úgy zúg tőle a fülem. Ezt mondta egy héttel ezelőtt. Arra is emlékszem, hogy végigsimítottam a hajamat és minden ok nélkül köhintettem egyet: – Oh, te kis szerelmes csacsi, hiszen tudhatod, hogy rám mindig számíthatsz. Igen, ezt mondtam. Ilyen szellemes voltam. És volt még egy előkelő hanyag mozdulatom is, – szinte elírhatatlan. Egy hétre rá megcsalt. Ez pedig most van. Most már mozoghatok, ahogy akarok. Rögtön vissza kellene menni hozzá. – Nem, édesem, nem békülök ki veled, csak azért jöttem vissza, mert az előbb elfelejtettem magyarázatot kérni arra vonatkozólag, hogy egy héttel ezelőtt még azt mondtad, hogy éjszaka riadtan suttogsz az ágyban, te… félkézzel fojtlak meg… Hol itt az összefüggés, bestia? … Hol az összefüggés? De nem fontos. Bele kell ebbe őrülni. Most mi lesz velem? Édes egyetlenem, miért tetted ezt velem? Itt ülök a Dome terrasszán egy csésze feketekávé előtt, undorító, fekete lötty, kedvem volna kivágni az egészet a bulvár Montparnasse-ra… Két héttel ezelőtt meg azt mondta: (Én mindenre emlékszem) – Úgy szeretlek, ahogy még senki se szeretett senkit a világon. Csak ezt ne mondta volna. Most mit csináljak ezzel a mondattal? Na és Philemon és Baucis? És Rakhel, aki hét évig szolgált azért a kutya férfiért és lépre csalták … a Leával … illetve … ja, igaz … pardon … Jákobbal történ … Tizennégy esztendeig szolgált a nőért … Ennyiével különbek a férfiak. De voltak nők is, akik kitartottak a szerelmükben. Ott van Baucis. Pedig bizonyára neki is voltak kísértései és ő sem volt fából … Na, igen, eleinte nem.”

Mutass kevesebbet