Oblomov

Goncsárov ​jellem-regénye, az Oblomov, e század elején hódította meg a világot. Az „oblomovizmus” fogalma akkoriban nemcsak a tunya, nembánom, akaratgyönge embert, hanem szinte az egész orosz népet jelentette, népi alapvonássá mélyült. Most, mialatt hosszan és meghitten elbeszélgettem Ilyics Illéssel, – az oroszok mindig szerették az ilyen meghitt beszélgetéseket –, nem birtam szabadulni a gondolattól: hová lett az a világ, amelyben ő élt, mi lett azokból, akiket Európa ővele azonosított?… Hamu és pernye. Az oblomovizmusból semmi sem maradt meg, csak maga Oblomov. Ő ma is ott heverészik kopott házikabátban bicegő díványán, lomhán tűrve, hogy elhömpölyögjön fölötte idő és Történelem. Oblomov túlélte önmagát és alkotóját, túlélte korát, túl a cári Oroszországot. Őt már nem semmisítheti meg semmi, mert a remekmű örökérvényű bizonyság és vallomástétel; megdöbbent, ösztönöz, felvilágosít, rejtett összefüggésekre és törvényszerűségekre mutat rá akkor is, ha az a társadalom, amelyből kisarjadt és amelyre vonatkozik, már rég a múlté. Ez Oblomov tanulsága. Ezért szólaltatjuk meg most hosszú évek után ismét magyarul.

Mutass kevesebbet