Olasz festészet a XIV. században

Kit ​nem nyűgöz le hat évszázad távlatából is Giotto freskóinak drámaisága, alakjainak szinte megfogható plaszticitása és égboltjainak kékje? De Simone Martini Madonnáinak költőisége vagy Andrea da Firenze híres Spanyol-kápolnabeli faliképeinek nagyszerűségi szintén magával ragadja a nézőt. Ez az a korszak, amikor a bizánciasan merev, hieratikus ábrázolásokat emberi érzelmek kezdik feloldani, és amikor a bibliai történeteket és eszméket kortársak, mint Assisi Szent Ferenc váltják tapasztalható valósággá. A fenséges, majesztétikus Madonna a városi polgárság öntudatra ébredésének reprezentálását vállalja föl (Duccio Maestája ); a szentek életében önéletrajzi események kerülnek színre (Simone Martini: Szent Márton lovaggá avatása ), arról nem is szólva, hogy kortárs portrék jelennek meg rajtuk résztvevőkként (Altichiero: Szent Lucia a ravatalon ). Kétségtelen, hogy mindebben egy új életérzés és szemlélet kezd formát ölteni, vagyis a reneszánsz születését érhetjük tetten. Könyvünk azonban pontosan azt mutatja be, hogy a trecento festészete éppen annyira a gótika kifejlete vagy a bizánci hagyományok folytatása is, mint a reneszánsz előkészülete. A szerző – az ELTE művészettörténeti tanszékének tanára – árnyaltan mutatja be, milyen változatos módon fonódnak össze egy-egy alkotáson a különféle stílusjegyek. A 48 színes reprodukció között több kevéssé ismert mű szélesebbkörű bemutatására nyílik lehetőség.

Mutass kevesebbet