
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 600 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Szótárunk második, lényegesen bővített, átdolgozott és javított kiadása másfél évtizeddel követi az első kiadást; Kőrösi Sándornak főként a régebbi irodalom megértése szempontjából ma sem elavult nagy olasz-magyar szótára és a jelen szótár első kiadása közt 42 év telt el. Ebben a második kiadásban igyekeztünk lépést tartani az időközben végbement olasz lexikográfiai fejlődéssel. Rendkívüli bőséggel merítettünk Koltay-Kastner Jenőnek 1963-ban megjelent magyar-olasz általános szótárából, amely évtizedek mulasztásait pótolva az első magyar-olasz általános nagyszótárként látott napvilágot. Értékesítettük az ötkötetes "Dizionario Etimologico Italiano"-t, amelyet szótárunk első kiadásában alig használhattunk: az említett szótár kötetei 1950 és 1957 közt kerültek könyvárusi forgalomba. Még időben jelent meg, 1965-ben, Bruno Migliorini "Vocabolario della lingua italiana" című műve, amelynek tanácsait, állásfoglalását döntőnek tekintettük, mint ahogy az első kiadásban is jelentősen építettünk elődjére, a Cappuccini-Migliorini-féle szótárra. A nagyszótárak közül tekintetbe vettük a "Dizionario Garzanti della Lingua Italiana" című szótárnak első, 1965. márciusi kiadását, a Barbara Reynolds szerkesztésében 1962-ben megjelent "The Cambridge Italian Dictionary"-t, használtuk Alessandro Niccoli "Dizionario della Lingua Italiana, Tumminelli, 1961 című művét, továbbá számos, egy-egy részterülettel foglalkozó szakszótárt, pl. az 1965-ös olasz Dudent, a Hepp Ferenc szerkesztésében 1960-ban Budapesten megjelent hétnyelvű sportszótár olasz anyagát.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 963056257X |
|---|---|
| Kiadó: | Akadémiai Kiadó |
| Kiadás éve: | 1992 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Akadémia és Kossuth nyomda |
| Kötés típusa: | egészvászon |
| Terjedelem: | 1781 oldal |
| Nyelv: | magyar, olasz |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 2.50 kg |
| Kategória: | Idegennyelv / Nyelvtanok, Nyelvtanulás / Szótárak / Idegennyelv / Nyelvek / Olasz |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről