„Oly korban éltem én...”

A deportálás negyvenedik évfordulójára megjelenő könyv századunk legszégyenletesebb tragédiájának egy látszólag perifériális metszetéről szól, a budapesti zsidóságról, a gettóházakról. Tehát azokról a viszonylag szerencsésebb áldozatokról, akik nem járták meg a koncentrációs táborok poklát, akiket nem járták meg a koncentrációs táborok poklát, akiket nem gázosítottak el, akinek volt némi esélyük a túlélésre. Amit ők persze ott és akkor nem tudhattak. A kiszolgáltatottság, a fenyegetettség, az életveszély a mindennapok szerves részévé vált - ezt érzékelteti két barát, az orvos Heller László és a mérnök Fehér Pál sorsának, az utóbbi szereplő és egy fiatal lány bontakozó szerelmének tükrében, meggyőző erővel az író, miközben rendkívül plasztikus portrékkal, a drámai epizódok sokaságával idézi föl a borzalmas időszak atmoszféráját. Kényszerűen összezárt emberek a légópincékben, nyilas razziák, hosszú menetelések, pánikhangulatok, megalázó kihallgatások, rémhírek - egyszóval 1944. Magyar Imre könyve tehát nem csak a gettóról szól: sem a szó szoros, sem a szó tágabb értelmében. Hanem a korszakról. Mert a regény rendkívül széles társadalmi horizontján időről időre felbukkannak, olykor epizódok főszereplőivé válnak azok a nem zsidók is, akiknek cselekedeteivel, gesztusaival árnyalja a szerző műve alapproblematikáját: a nemzeti felelősség kérdését.

Mutass kevesebbet