
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 961 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
öretlen sikere mindenkinek példát mutat. Ő valóban élő legenda. Alex Ferguson 1941-ben született Glasgow szürke munkásnegyedében. Apja hajógyári munkásként, ő maga pedig szerszámkészítő inasként dolgozott. Futballkarrierjét a Queen's Parknál kezdte, majd játékosként öt másik skót klubot is megjárt, köztük gyerekkori kedvencét, a Rangerst. Edzői karrierje az East Stirlingshire-nél indult 1974-ben, majd még ugyanebben az évben elfogadta a St. Mirren ajánlatát. 1978-tól 1986-ig az Aberdeen menedzsereként dolgozott, és a csapatot az 1982/83-as idényben KEK-győzelemig vezette. Mindeközben 1985 őszétől az 1986-os világbajnokság végéig a skót válogatottat is irányította, majd 1986 novemberében a Manchester Unitedhoz szerződött. Vezetésével a klub 38 trófeát szerzett, amelyek közül a szurkolók a két Bajnokok Ligája-, a tizenhárom Premier League- és az öt FA-kupa-győzelemre emlékeznek legszívesebben. 1999-ben munkája elismeréséül a királynő lovaggá ütötte. Bár Sir Alex 2013 tavaszán, 71 évesen lemondott a Manchester United menedzseri posztjáról, továbbra is részt vesz a klub irányításában.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Partvonal Kiadó |
|---|---|
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 432 oldal |
| Kategória: | Életrajzok / Irodalom / Szépirodalom / Riportok, Interjúk |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről