Önéletrajzi kísérletek

A legfiatalabbak nemzedékéhez tartozó költő 1959-ben született Budapesten. Végzős bölcsészhallgató. Verseit 1980 óta rendszeresen közlik az irodalmi folyóiratok. Szerepelt a Ver(s)ziók és az Állóháború című versantológiákban. Első kötete Betűpiramis címmel 1984 elején jelent meg. Költeményei "önéletrajzi kísérletek", amint ezt már nyitó versében bejelenti: "Én nem is vesztegetek szavakat. / Mindig csak magamról számolok be. / Hogy mit csinálok mostanság." De ez a középpontba állított "én" amennyire tényleges, annyira kitalált is, "kollektív szubjektum", saját generációja életérzésének, életvitelének megszemélyesítése, megszólaltatása. Hangsúlyozott pillanatnyisága, laza alkalomszerűsége és direkt dokumentumjellege félig játék, amely nem nélkülözi a művészi sűrítést, kreativitást, mint ahogy stílusának kiemelt hétköznapisága sem a kiszámított váratlansággal felvillanó-felcsillanó költőiséget. Talán legjelentősebb hosszú versének (Az idő papagájosan akkor Kassák-parafrázisának) fő témája az öröklét kilátásától megfosztott létezés centrális fogalma, problémája: az idő. A történelmi és személyes, az elvont idő és a szubjektív "tartam" ellentéte, egymásmellettisége, egymásra hatása ("Az idő fölöttünk repül. Mi vagyunk az idő"). Mint ahogy az egy élethossznyi időnek, mint erotikus jelkép, a versekben (a baráti társaságban) minduntalan felbukkanó - és a szeretkezéssel, szexualitással együtt a halál eszméjére, képzetére, tényére is utaló - Jolán a "központi kategóriája". Az "Emlékezés Jolánra" című scripto-vizuális "vers-fotó" meghökkentő, de nem átgondolatlan gesztusában a "rámondok, ráolvasok; tehát mintegy birtokba veszem" szemlélete modernizálódik, képiesül, a költői kísérletezés újabb lehetőségeként. Petőcz András tehetséges, kifejezésbeli telitalálataival és esetlegességeivel, erényeivel és esetlegességeivel jellegzetesen fiatal, "pályakezdő" költő - így kell őt elfogadnunk, olvasnunk, megértenünk, megszeretnünk.

Mutass kevesebbet