Oratóriumok könyve

Közhelyszámba menő megállapítása a zenepszichológiának, hogy egy műfaj közkedveltsége, népszerűsége egyenes arányban nő a megmozgatott előadói apparátus létszámával: minél több hangszeres és énekes művész áll a mű megszólalaltásának szolgálatába, annál több színre, annál nagyobb kontrasztgazdaságra, annál feszültebb drámaiságra van lehetőség. Valószínűleg ez a tény áll az oratorikus művek hatalmas népszerűsége mögött - de csak első pillantásra. A mélyebb okot a műfaj lényegében kell keresni. Az oratórium: színpad nélküli dráma. Eszközei tulajdonképpen nem különböznek az operáétól. Mindkettőben a kifejezés, a drámai tartalom zenei eszközökkel való kibontása a komponista elsődleges célja. És a műfaj halhatatlan remekművei mindig is ebben a vonatkozásban váltak elsősorban remekművekké - Carissimitől napjainkig. A könyvnek is ez a legfőbb célja: 113 oratorikus mű elemzésével rávezetni a hallgatót: milyen módon valósítja meg a zeneszerző muzsikájában a drámát, milyen eszközöket vesz igénybe a különböző stíluskorszakokban, hogy ez a drámaiság életre keljen. Az oratórium fogalma ma nagyon kibővült. Nemcsak a szigorúan vett ortóriumokat értjük rajta, hanem általában az énekhangokra - szólóra és kórusra -, valamint zenekarra írt, színpad nélküli zeneművek teljességét. Az Oratóriumok könyve is így értelmzi feladatát, ezért a kötetben a kifejezett oratóriumok mellett helyet kaptak az egyházi muzsika remekművei: misék, requiemek, kantáták is. Ily módon a könyv időben 600 évet fog át: Guillaume de Machaut Rheimsi Nagymiséjétől (1364) Balassa Sándor Kassák-Requiemjéig (1969). A könyv függeléke tartalmazza a gyakorta előforduló szakkifejezések magyarázatát, valamint a fontosabb egyházzenei művek - mise, requiem, Te Deum, Magnificat, Stabat mater - latin és magyar szövegét.

Mutass kevesebbet