
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Partner
Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
600
hűségpont
Hogy működik az alku?
Csapody Vera életművének állítunk emléket ezzel a válogatással. Töredéke ez annak a több tízezernyi növényábrázolásnak, amelyet hosszú élete során létre hozott. Munkásságával örök értéket hagyott a tudományra és a természet szépségeit csodáló utókorra. Gyűjtötte, festette és rajzolta a növényeket a természetben, hegyen, völgyön, erdőn, mezőn, szántóföldön, kertben és üvegházban. Amelyik növénynek az ábrázolására a helyszínen nem volt idő - vagy éppen bealkonyult festés közben -, azt hazavitte, vázába tette, úgy örökítette meg. Kérte pályatársait is, hogy vigyenek neki olyan példányokat, amilyeneket még nem festhetett le. Ilyenkor egy - az eredetivel teljesen megegyező - másolatot is készített az ajándékozónak.Festett önmagának és másoknak, minden szakmunkához, ismeretterjesztő publikációhoz, tankönyvhöz, botanikailag hitelesen és művészien. Számára a Természet csodája minden köntösben lenyűgöző és megörökítendő volt. Alkotásainak titkát ma sem tudjuk megfejteni. Képein a növények kiemelkednek a papírlap síkjából, élnek, illatoznak, szinte érezni a levelek és szirmok hűvös, a gumók és szára érdes érintését. Eszközei éppoly egyszerűen voltak, mint Ő maga. Minden, amit készített, a Természetről, az Életről szól.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632438884 |
|---|---|
| Kiadó: | Panoráma Kiadó |
| Kiadás éve: | 2004 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Reálszisztéma Dabasi Nyomda |
| Illusztrátorok: | Csapody Vera |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír kiadói borítóban |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 21.00 cm, Magasság: 23.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Természettudomány / Növényvilág / Művészetek / Festészet / Rajz, Grafika / Hobbi / Kertészet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről